Centurio

Teljes szövegű keresés

Centurio A római köztársaság idején, amikor a légiót 30 manipulus alkotta, mindegyik manipulus élén 1-1 centurio állt. Később a manipulust két centuriára osztották, így a centuriók száma 60-ra nőtt. Ez a szám nem változott a császárság idejében sem. A centuriók még a tiszti létszámba tartoztak, de ez volt az egyetlen tiszti rang, amely az altisztek előtt hosszú, fáradságos szolgálat után nyitva állott. A centurio már nem léphetett előbbre a légióban, ezért legtöbben a szolgálati idejük leteltével a magánéletbe vonultak vissza. Minthogy a centurio rendszerint 100 emberből álló csapat parancsnoka volt, megjelölésük a feliratokon a 100-at jelző C betű fordított alakja volt. Egy Carnuntumban (Bécs) talált síremléken a légio XV. Apollinaris egyik centuriójának a jelvényei is láthatók: a szőlővessző, a páncéling, két lábvért és a sisak, amelynek taréja azért áll keresztben, hogy a centurio alakja a csapat élén annál feltűnőbb legyen.
Az ÚSZ több helyen említi őket, mint a Palesztinát megszálló római hadsereg tisztjeit, de mindig jóindulattal beszél róluk (Mt 8,5.13; ApCsel 10,22.25; 23,17). Az egyik a zsidóknak Kapernaumban még zsinagógát is építtetett (Lk 7,5), és Pállal is mindegyik emberségesen bánt (ApCsel 27,43). Az ÚSZ kettőt név szerint is megnevez: Kornéliuszt és Juliuszt (ApCsel 10,1; 27,1). Név nélkül említi a kapernaumi századost és a kereszt alatt állót (Mt 27,54). (Ld. még SZÁZADOS).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem