Ur

Teljes szövegű keresés

Ur (héb. Ur kasdim, ’a káldeai Ur’): egykor jelentős város Babilónia D-i részén; ma romváros. A bibliai hagyomány szerint (Ter 11,27 kk.) Ábrahám hazája. J. E. Taylor (1854), R. C. Thompson és H. R. Hall (1918-tól) munkáját folytatva Sir L. Wolley tárta fel (1922–34) a romjait. – Szin (sumer nyelven Nanna) holdisten kultuszának volt a városa. A város központjában épült hatalmas templomegyüttest a hozzá tartozó zikkurattal az ő tiszteletére szentelték. Maga a tojásdad alapterületű város virágkorában kb. 1 km hosszú és 700 m széles volt. Fal és három oldalról víz vette körül: az Eufrátesz egy ága, ill. egy mesterséges csatorna. Két kikötője volt, az Eufrátesz ui. összekötötte ~t a Perzsa-öböllel; gazdagságát elsősorban kiterjedt kapcsolatainak köszönhette. A letelepülés már az El-Obeid-korban (Kr. e. 4300 k.) elkezdődött, tehát akkor, amikorra Babilónia D-i része művelődésének kezdetei esnek. E kor, amely kb. Kr. e. 3400-ig tartott, az ~tól 6 km-re É-ra elterülő Tell-el-Obeidről kapta a nevét, ahol az első erre a korszakra jellemző kerámiát találták. Ebben a korszakban ~ több részét elpusztította egy sokáig tartó áradás. Az ásatást végzők az áradás maradványaira utaló réteget „vízözön-réteg”-nek nevezték el, de nincs rá bizonyíték, hogy akkor egész Babilóniát elöntötte volna a víz. – Politikai szempontból csak a Kr. e. 3. sz.-ban vált ~ jelentőssé. Az ásatások során feltárt királysírokban értékes leleteket találtak (nemesfémből készült, drágakövekkel díszített fegyverek, serlegek, lantok stb.), és annak nyomaira bukkantak, hogy a királyokkal kíséretüket is eltemették. Kr. e. 2375 k. került uralomra a sumer királylista hagyománya szerint az 1. Ur-i dinasztia; tagjai: Meszanepada, Aanepada, Meszkiagnunna, Elulu és Balulu. A 2. Ur-i dinasztia az említett királylista szerint nem játszott jelentős szerepet. – A 3. dinasztia idején (kb. Kr. e. 2047–1939) ~ vezető szerepet töltött be Mezopotámia D-i részén. Ur-Nammu, Sulgi, Amar-Szuena, Susinak és Ibbi-Szin királyok megkísérelték a sumerséget (® sumerok) újra felvirágoztatni. A most egységes birodalmat új szempontok szerint központilag kormányozták; a sumer irodalom virágkorát érte el. Mindenfelé hatalmas kultikus épületeket emeltek. A dinasztia uralmának a bevándorolt és megerősödött ® amoriták vetettek véget, valamint az ® elámiták egy betörése (sumer sirató ~ pusztulása fölött). Ezzel ~ végérvényesen elveszítette politikai jelentőségét, de mint a holdisten kultuszának városa továbbra is ismert maradt.

200. 3 m magas sztélé Urból (Kr. e. 2100 körül). A kb. 40 cm széles második sávban Ur-Nammu (kerek kalapban) italáldozatot mutat be Nanna holdistennek (a kezében bot és karika, a hatalom jelvényei). A harmadik sávban szintén Ur-Nammu. Jobboldalt a vállán a szerszámok a nagy műre utalnak, ti. a templom és a zikkurat építésére. A sztélé is ezek megörökítésére készült. Philadelphia, University Museum

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages