ékírás
ékírás: A kereszténység előtti időben a Tigris és az Eufrátesz vidékén, de bizonyos korszakokban Elő-Ázsia más területein is az ~ volt használatban. Nevét meglehetősen bonyolult jelek nádszállal agyagba vésett ék alakú elemeitől kapta. Az ~ a külső formát nem tekintve rendszerint keverék szó- és szótagírás (a kivételeket lásd alább). – I. A sumer ékírás. A két folyam földjének D-i részén Kr. e. 3000 k. a ® sumerok kitaláltak egy írást, amely először csak gazdasági ügyletek rögzítésére szolgált. E célra elegendő volt a képírás (piktográfia) is, amelyben kezdettől fogva ábrák (edények, állatok, testrészek) v. esetleg szimbolikus jelek szolgáltak a fogalmak jelölésére, egész szavak gyanánt. De pl. tulajdonnevek lejegyzésére ezek a jelek már nem feleltek meg, és így a sumerok rákényszerültek, hogy a jelek hangértékét tekintetbe vegyék a magyar nyíl szónak megfelelő til(l) jelet a hasonló hangzású, de ’élet’ értelmű ti (l) szó jelölésére is felhasználták. Ugyanígy megtanulták a grammatikai elemek (többnyire praefixumok és suffixumok) jelölését is olyan jelek felhasználásával, amelyek eredetileg egész szavak jelölésére (= „leírására”) szolgáltak. Ezzel megtették az első lépést a szótagírás felé. E fejlődésnek a sumer nyelv különösen kedvezett, mert szókészlete sok egyszótagú, sőt egy hangból álló (homofon) elemet ölelt fel. Végül az összetévesztés, fölcserélés veszélyének elkerülésére bevezették a fogalomkörbe tartozás (pl. istenek, növények, madarak stb.) jeleit, amelyeket a szó (jel, jelcsoport) elé v. mögé tettek. Így nemsokára kialakult egy szavak és szótagok jeleiből, valamint a fogalomkörök jeleiből álló írásrendszer, és ezek a jelek mindaddig megmaradtak, ameddig az írásrendszer használatos volt. Külső formájukat tekintve a jelekről nem lehet megállapítani (csak a kontextusból lehet kielemezni), hogy vajon szónak v. szótagnak kell-e egy-egy jelet olvasni, ill. hogy megkülönböztető jelnek kell-e tekinteni, így nem kell őket olvasáskor figyelembe venni (= kiejteni). – A sumerok írás céljára kis négyszögletes agyagtáblácskákat használtak (Mezopotámiában az áradások következtében az agyag bőségben volt); ezekbe először belekarcolták az írásjeleket. Rendszerint felülről lefelé haladtak az írással; az összetartozó jeleket tetszés szerinti sorrendben karcolták a táblácskákba. Mivel görbe vonalakat nehéz agyagba húzni, kis vonalakat nyomtak bele az agyagba; ezek hamarosan (mihelyt vastagabb íróeszközt kezdtek el használni) ék alakot öltöttek. Ezáltal és az írás irányának 90°-os elfordulásával a számos jel idővel elvesztette eredeti képi jellegét. Ugyanakkor le is egyszerűsödtek a jelek, sok hasonló jel pedig egybeesett, így az eredetileg kb. 2000 jelet tartalmazó állomány mintegy 500 jelből állóra zsugorodott össze; ennek az 500 jelnek többé semmi képi jellege nem volt. Később vízszintes sorokban írtak, balról jobbra haladva v. gyakran oszloposan, anélkül, hogy a szavakat elválasztották v. a sor végén megszakították volna. A jelek, ill. az írás magassága 1 cm és néhány mm között váltakozott. Némely emlékművön az írás nincs kidolgozva, ugyanakkor a kő a régies formákat tovább megőrizte, mint az agyag. – II. Az akkád ékírás. A sumerok és a szemiták szoros együttélése magával hozta, hogy az akkádok az ~t saját szemita nyelvükön is felhasználták. Erre nagyobb mértékben csak akkor került sor, amikor az akkádok a politikai hatalmat is magukhoz ragadták az országban (Kr. e. 2350 k.). A szójeleket – természetesen más olvasattal – különösebb nehézség nélkül át tudták venni; olyan hangok jelölésére, amelyek a sumerből hiányoztak, vsz. új hangértékeket tulajdonítottak a rendelkezésükre álló jeleknek, ami abból következően, hogy a sumerban a jelek egybeestek és többjelentésűvé váltak (polifónia), nem volt nehéz. Ugyanakkor a jelek száma tovább csökkent (325-re), de az évezredek során (a legkésőbbi ~os szöveg Kr. u. 70-ből maradt fenn) a jelek alakja többször is változott; olykor szándékos archaizálás is megfigyelhető. Irányadónak az Asszurbanipál kancelláriájában használt újasszír ~ tekinthető (® Akkád, ®Asszíria). – Minthogy ennyire rugalmasan lehetett kezelni az ~t (bár tisztán külsőleg nézve bonyolult volt), más nyelveken is föl lehetett használni szövegek rögzítésére. Így átvették az elamiták (a Kr. e. 3. évezredben) és a hurriták (a Kr. e. 2. évezredben), valamint a hettiták és az Amarna-korban a palesztinai kisfejedelmek szintén akkád ~t használtak leveleik kánaáni glosszáihoz. Végül a Van-tó mellékén élő urartuaiak is használták, sőt olykor arám szövegeket is lejegyeztek ~sal. – III. Az óperzsa ékírás. Külsőleg nézve rokon a babilóniai ~sal, de egyébként teljesen más: Dárius király találmánya. Csak hivatalos iratok készítésére szolgált. Összesen 41 jelből áll a jelrendszer, és egy-egy jel legföljebb 5 ékből tevődik össze; a jelek közül 4 szójel, 36 hangjel; ezek nemcsak szótagjelül szolgálnak, hanem betűként (= hangjelül) is, így egyértelműen az arám írás hatását mutatják, amelynek használata a kancelláriák levelezésében általános volt. – IV. Az ugariti ékírás. Ugyanígy egy alfabetikus írás (® ábécé) hatására fejlődhetett ki ® Ugaritban is az ~os ábécé. Találunk benne ékkapcsolatokat, szóelválasztó jeleket, de sem szójel, sem fogalomkörre utaló jel nincs benne. A jelek száma 30-ra korlátozódott. A betűk sorrendje a föníciai ábécéhez igazodott; épp ez tanúsítja, hogy ha csak későbbről adatolható is, előbb kellett keletkeznie. Az ugariti ~ nem terjedt el szélesebb körben (csak Tanachból, Bet-Semesből és a Táborról ismerünk ugariti ~sal írt szöveget), és a város pusztulásával nyoma is veszett.
XI. Ékírásos levél „Borítékban“. Kr. e. 1950–1850. Ankara, Hettita Múzeum
37. Sumer ékírásos agyagtábla. Szántóföldek, termékek és áruk jegyzéke Dzsemdet-Naszrból (Kistől északra), Kr. e. 3100 körül. 7,9×7,3 cm. British Museum
38. Ugariti agyagtáblácska a Kr. e. 14. sz.-ból. A 30 betűből álló teljes ékírásos ábécével. 51 mm hosszú
39. Ugariti agyagtáblácska a Kr. e. 14. sz.-ból. A bal oldali oszlopban az ugariti betű, a jobb oldaliban a fonetikusan írt akkád szótag látható. Felülről lefelé haladva: a-a, b-be, g-ga, h-ha, d-di, h-u, v-va, z-zi, h-ku, t-ti. Magassága 67 mm
40. Az ékírás fejlődése. A táblázat olyan ékírásos jeleket mutat, melyeket Kr. e. 3500-tól Kr. u. 75-ig használtak. A sumerok fejlesztették ki hajlított vonalú képekből (1. oszlop) a lineáris formákat (2–3. oszlop), melyeket az agyagtáblára könnyebb volt vésni fapálcikával vagy nádszállal. A babilóniaiak és az asszírok korában az írás, melyben 600 jel fogalmakat is, szótagokat is jelölt (4–5. oszlop), egész elő-ázsiában elterjedt és számos nyelven használták (hettiták, hurriták). Nebukadnezár idején az írás leegyszerűsödött (6. oszlop). – Az első ékírást 1847-ben fejtették meg.
