Zsutai

Teljes szövegű keresés

Zsutai János, lantos költő, szül. Tisza-Nánán (Heves) 1840 aug. 18., megh. Budapesten 1871 ápr. 24. Elemi iskoláit szülőhelyén végezte, középiskolai tanulmányait a miskolci ref. gimnáziumban Lévai József vezetése alatt, 1856-tól a debreceni kollegiumban, hol 1864. a teologiai tanfolyamot is bevégezte s 1865. végkép elhagyván a kollégiumot, kiment tanítónak a Csapó-utcai leányiskolához. Ez idő alatt feltünt szépirodalmi dolgozataival, ugy hogy általában a legjobb jövőt jósolták számára; azonban korán meghasonlott magával, tivornyában keresett szórakozást, egy szerencsétlen eset pedig végkép megakadályozta a legszebb remények beteljesedését. Ugyanis 1867 elején Debrecenben egy kávéházi dulakodás alkalmával egy polgárt zsebkésével leszúrt, ki aztán nehány nap alatt meg is halt. E tette következtében a vizsgálati fogság beszámításával 8 évi fogságra itéltetett, 1870 aug. 1. azonban kegyelmi úton kiszabadult a munkácsi börtönből s Pestre jött, hol napidijas irnoki állomást nyert az ó-budai koronai uradalomnál; de a súlyos események és a lelkiismeret furdalásai nemsokára odakényszerítették a különben legjobb lelkületü ifjut, hogy a budapesti lánchídról a Dunába vetette magát. A debreceni ifjuság önképzőköre kiadta verseit Zsutai János költeményei címen, melyek Csiky Kálmán életrajzzal vezetett be. Dalai s kivált reflexiv költeményei mély érzés és jelentékeny költői tehetség jelei. V. ö. Hegyesi Márton, Figyelő 23., 1887; Szana Tamás, Otthon I. 1893.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages