Zsigmond
Zsigmond (I.) lengyel király, szül. 1467 jan. 1., IV. Kázmér király legifjabb fia, megh. Krakóban 1548 ápr. 1. Mint herceg Glogau és Oppeln hercegséget kormányozta és a litvánok által nagyherceggé választatott, 1506. azután bátyja, Sándor király halála után a lengyelek királya lett és 1507. Krakóban megkoronáztatott. Megfékezte a rakoncátlan nemeseket és lecsöndesíté a minduntalan háborgó Litvánitát. A tatárok és Bogdán oláh vajda ellen is kellett küzdenie. Lengyelország alatta tetemesen nagyobbodott. Unokaöcscse, Albrecht, a német lovagrend nagymestere, kilépett a rendből, amit Zs. helyeselt, amennyiben Albrecht a rendnek világosított birtokát, a porosz hercegséget ő tőle hűbérül vette. Később Mazóvia is került a lengyel koronához. A reformáció elterjedését s türelmes Zs. nem akadályozta meg. A külső politika terén tétovázott. Kezdetben a török veszélylyel szemben II. Ulászló magyar királylyal és a magyar rendekkel akart védő- és támadó-szövetségre lépni, és Borbálát, Szapolyi István leányát szemelte ki hitvesül. I. Miksa császár azonban, aki ezek által a magyar koronára táplált igényeit veszélyeztetve látta, Zs. ellen Vasziljevics Iván cárral szövetségre lépett, ki erre Lengyelországba tört, hol ugyan Orszánál 1514. csatát vesztett, de Szmolenszket mégis elragadta és meg is tartotta. Miksa erre a pozsonyi találkozáson (1515) örökösödési és családi szerződések utján nyerte meg II. Ulászló királyt a maga részére, sőt arra is törekedett, hogy Zs.-ot is elvonja a Szapolyaiaktól. E célból Sforza Bonát ajánlotta Zs.-nak mint második feleséget, ki ezt a kapzsi és romlott nőt csakugyan elvette (1516), aki mind Zs.-ra, mind Lengyelországra sok bút hozott. II. Lajos királyunkat Zs. 1526.. nehány ezer katonával segítette. Később mint békeközvetítő fáradozott I. Ferdinánd és Szapolyai János között, majd a menekülő János királynak ismételten menedékhelyet nyujtott Tarnovban. Az t is megengedte, hogy János zsoldosokat toborozhasson Lengyelországban. 1539. második nejétől született leányát, Izabellát, János királynak nőül is adta, akitől azután János Zsigmond herceg született. Zs. a tudományokat és művészetet is pártolta. A lengyel történetirók a nagy fejedelmek sorába vették föl.
2. Zs. (II.) Ágost, lengyel király, az előbbinek egyetlen fia, szül. 1520. aug. 1., megh. Knyszynban 1572 jul. 1. A rendek még atyja életében (1530) koronázták meg királylyá, azonfelül pedig (1544 óta) Litvániát kormányozta. 1548. atyját követte a trónon és ekkor Radzivill Borbálával titkon kötött házasságát is köztudomásra hozta, ámbár anyja, Sforza Bona, mindent elkövetett, hogy a rendek ezt a házasságok megsemmisítsék. Anyja egyáltalában sokféle módon okozott bajt, mignem végre 1555. Olaszországba távozott, ahol egyik szeretője őt megmérgezte. A magával vitt lengyel kincsekből megelőzőleg 320 000 aranyat kölcsönzött II. Fülöp spanyol királynak, aki ezzel a roppant összeggel Lengyelországnak adósa maradt. Zs. korában a reformáció egyre terjedt és bár Zs. maga hű maradt hitéhez, az 1572-iki varsói országgyülésen a rendek kivánsága szerint mégis kihirdette a vallásszabadságot. Háboruiban Zs.-ot szerencse kisérte. Midőn Litvániával szövetségre lépett, Vasziljevics Iván (II.) cár oda betört, de ekkor a kardrend nagymestere, Kettler, Livóniát a lengyel királynak engedte át, minek fejében Kurföldet és Semgallent kapta hűbér gyanánt Lengyelországtól. Az 1569-iki lublini országgyülésen végre sikerült Litvániát, a porosz tartományt, Volhiniát, Podoliát és Ukrajnát (azok vonatkozása dacára) szorosan Lengyelországhoz csatolni (lublói unió) és ekkor érte el Lengyelország legnagyobb kiterjedését. A tudomány és különösen az irodalom is Zs. idejében élte fénykorát. Hazánkkal Zs. annyiban lépett összeköttetésbe, hogy hugát, Izabella erdélyi fejedelemasszonyt és fiát, János Zs.-t 1551. szivesen fogadta és utóbbit 1556. az erdélyi trónra való visszatérésekor támogatta. Később azonban nőül vette I. Ferdinánd egyik leányát és azóta a Habsburg-házhoz szított. II. Zs.-ban kihalt a Jagello-család.
3. Zs. (III.), lengyel és svéd király, szül. 1566 jun. 20-án, III. János svéd király és nejének, Katalin lengyel hercegnő, II. Zsigmond király hugának fia, megh. Varsóban 1632 ápr. 30. Anyja őt abban a reményben, hogy a Jagellók kihaltával a lengyel korona Zs.-ra száll, a kat. hitben neveltette. Báthory István halála után Zamojski János Zs.-t 1587. csakugyan lengyel királylyá proklamáltatta és annak versenytársát, Miksa osztrák főherceget elfogta és igényeiről való lemondásra szorította. Zs. fő törekvése arra irányult, hogy a katolicizmus hatalmát és befolyását Lengyelországban visszaállítsa, amiben őt különösen a jezsuiták támogatták, mig a lengyel nemesekre nem igen hallgatott, sőt azok elől jóformán elzárkózott, ami elégületlenséget szült. Atyja halála után (1592) Svédország koronáját is örökölte, a protestáns svédek azonban nemsokára arra kényszerítették, hogy nagybátyját, a protestáns hitü, népszerü Károlyt bizza meg a kormánynyal, aki utóbb trónkövetelőnek is fellépett. Zs. erre lengyel haddal Svédországba tört, de Stengeborgnál 1598. vereséget szenvedett és 1604. a rendek által letétetett. Zs. azonban most sem nyugodott meg sorsában, a mivel Lengyelország és Svédország között hosszadalmas háborut okozott, melynek folyamában Gusztáv Adolf svéd király Livoniát és a porosz hercegség nagyobb részét hatalmába kerítette. Zs. csak akkor kapta vissza e hódítások egy részét, midőn Gusztáv Adolf, hogy Németországban szabad kezet nyerjen, 1629. Zs.-dal békét kötött. Lengyelországban sem volt Zs. szerencsés. Előbb Zebrzydovski nemes szitott ellene lázadást, melyet csak nagy erőmegfeszítéssel lehetett elnyomni. Azután Oroszországgal keveredett háboruba, abból az alkalomból, hogy ál-Demetrius trónkövetelőt támogatta, kitől a katolicizmus visszaállítását remélte. De ez a remény éppen oly kevéssé valósult, mint abbeli várakozása, hogy a görög nem egyesült kozákok elismerendik a pápa fenhatóságát. Midőn Zs. nem tágított, a kozákok fel is keltek ellene. Azonfelül törökök, tatárok és az oláh vajdák is viseltek Zs. ellen háborukat. Hazánk történetében is akadunk Zs. nyomaira. Mint II. Ferdinánd császár és király sógora, esküdt ellensége volt Bethlen Gábornak, kinek versenytársát, Homonnayt pénzzel és fegyverrel támogatta. Midőn pedig Ferdinándot a törökök ellen is segítette, Oszmán szultán bosszuhadjáratot indított Lengyelország ellen, melynek folyamán a török csapatok az országot tűzzel vassal pusztították. Csak 1621. sikerült a lengyel vezéreknek a törököket Khocimnál legyőzniök, de Zs. mégis sietve békét kötött a szultánnal (1621). Zs. Varsóban halt meg, ahová a királyi székhelyt (Krakkóból) áttette volt.
