Zala
Zala György, kiváló szobrász, szül. Alsó-Lendván (Zala) 1858 ápr. 16. Atyja porcellángyáros volt Pápán, de gyára a mostoha viszonyok következtében pangásnak indult s csakhamar tönkre is ment. A kis György nyolc éves korában atyját, anyját elveszítvén, egyik nagybátyjához Városlődre került. Itt végezte elemi tanulmányait s itt látott először mintázást nagybátyja kőedénygyárában. Maga is kisérletet tett: lemásolta a saját öklét s azt keményre szárítva fegyver gyanánt használta a sváb fiukkal folytatott katonásdi játékban. E faluból Pápára került egy másik nagybátyjához, ki posztógyárában akarta őt alkalmazni; Z. azonban csak rajzolgatott s egyébbel nem akart törődni. A nagybátya utoljára is engedett hajlamainak s beadta őt a budapesti belvárosi reáliskolába, ahol már oktatást kapott a rajzolásban. Itt végezte be középiskolai tanulmányait, s miután igen szűk életet kellett élnie, már 13 éves korától fogva más gyermekek tanításával kereste meg az oktatási költségeknek egy részét. Az érettségi vizsgálat letétele után előbb a műegyetemre, azután a mintarajztanodába iratkozott be, hogy rajztanári képesítést nyerjen. Három évig járt az iskolába, szabad idejét a kenyérkeresés gondjai s az önképzés közt osztva meg. Már itt nagy kedvvel gyakorolta magát a mintázásban s legelső kisérlete: A sziklához láncolt Prometheus jutalmat is nyert. Ez a kis műve egyúttal állami ösztöndíjhoz is juttatta s ezzel Bécsbe utazott a művészeti akadémiára, hol Helmer tanítványa lett. Az ösztöndíj nagyon szerény lévén, a nélkülözések ide is elkisérték. Z. ugy segített magán, hogy a bécsi műegyetemre járó vagyonosabb magyar fiuknak szabadkézi rajzaik elkészítésében csekély díjért segédkezett. A bécsi akadémián kezdte meg Goethe Ahasverusának szoborban való kidolgozását, de ezt nem fejezte be, mert az akadémia szellemével nem tudván megbarátkozni, már egy év mulva, 1880. Münchenbe utazott. Itt Knabel tanárnak lett gyorsan fejlődő, jeles tanítványa s vezetése alatt mintázta Fél a baba címü kedves idillt, mely megalapította jövőjét. A müncheni kritika igen rokonszenvesen foglalkozott a kis munkával, mely később eredeti felfogásával s kivitelének szabatosságával a budapesti képzőművészeti társulat kiállításán is figyelmet keltett. Knabel halála után jó csillaga Wittmann tanárhoz vezérelte, ki valamikor Izsónak is tanára volt és Z. féynes tehetségeit azonnal fölismerte. Wittmanntól Wagmüllerhez, ennek halála után pedig Eberle Siriushoz ment, kinek iskolájából már mint kész művész került ki. Münchenből 1884. tért haza Budapestre s epreskertutcai műtermében egész hosszu sorát mintázta a jelesebbnél jelesebb műveknek. Igy szt. Benedek szobrát, Von der Tann tábornok síremlékét és számos társadalmi és politikai kitünőség arcképét. Mindezek a művek tisztult ízlésről és a jellemzési képesség nagy fokáról tesznek tanubizonyságot. Mindezeknél hatalmasabb, meglepőbb volt az a szoborcsoport, mely Máriát és Magdolnát tünteti föl egészen új fölfogásban. Az isten anyja magához emeli a lábaihoz boruló szerencsétlen nőt s a vallás szent igéivel vigasztalja. A rendkivül kifejezésteljes csoport a müncheni képzőművészeti akadémia kiállításán általános feltünést keltett s Z. tanárai is annyira meg voltak lepetve általa, hogy az akadémia első rendü érmét kicsiny jutalomnak találták s a tanári testület külön elismerését csatolták hozzá. A szoborcsoport később ki volt állítva a budapesti műcsarnokban is, hol a képzőművészeti társulat 200 aranyas művészi díját kapta. József főherceg és neje Klotild főhercegnő az időben rendelték meg nála Mária Dorottya főhercegnő arcképét, valamint a nagy József nádor térdelő szobrát is az alcsuti főhercegi kápolna számára. Az 1885-iki országos kiállításon a szobrászati csoport rendezésével bizták meg s egyszersmind ő volt a jury előadója. Huszár Adolf elhunytával a szoborbizottság őt szólította föl az Aradi vértanuk emlékének elkészítésére s hogy a bizalomnak mily fényesen felelt meg, azt a nagyszerü emlékmű fennen hirdeti. Az aradi vértanuk szobrának egyik alakjával, a Harckészséggel nyerte el a Trefort miniszter által alapított művészeti nagy aranyérmet is. Újabb munkái: a Csukássi-síremlék, melyért az antwerpeni kiállításon 1894. az első osztályu aranyérmet kapta; Andrássy Gyula gróf szarkofágja és Andrássy Ilona grófnő egész alakja a tőketerebesi mauzoleumban; Andrássy Gyula gróf domborművü mellképe Krasznahorkán; Károlyi Gyula gróf, Angyelics Germán patriárka, Horváth Boldizsár, Gajzágó Salamonné, Batthány Lajosné Andrássy Ilona grófnő, Gyenes László, Rickl Gyuláné, Horváth Zoltán, Jókai Mór, Szana Tamás és Kozma Ferenc mellszobrai; Beniczky Gézáné, Pekár Imréné és Meczner Józsika síremlékei. Készítette ezeken kivül a budai Honvédszobrot, melynek mintáját a brüsszeli muzeum szerezte meg, s a Szabadságszobor első díjat nyert tervezetét, mely még kivitelre vár, az igazságügyi palota ormózatának timpanonját. Műtermében munkában van jelenleg Andrássy Gyula gróf lovasszobra az új parlamenti palota elé s nagy millenáris emlékmű: az Árpád-szobor a vezérekkel, királyi-alakokkal, Gábor arkangyallal és számos allegorikus csoportozattal. E nagy műnek kis mintája az ezredéves kiállításon volt látható. Z. ily nagy elfoglaltság mellett is több tanulmányutat tett Párisba, Olaszországba s alig van olyan esztendő, hogy föl ne keresné Münchent és Németország nagyobb városait. 1896 jun. 6-án a Ferenc-József-rend lovagkeresztjét kapta a királytól.
