Wahrmann

Teljes szövegű keresés

Wahrmann Mór, kereskedő és politikus, szül. Pesten 1832 febr. 29., megh. u. o. 1892 nov. 26. A fővárosban végezte egyetemi tanulmányait s azután a kereskedelmi pályára lépett és atyja régi üzletében a Wahrmann és fia cég tagja lett. A zsidó emancipáció törvénybe iktatása után az első zsidó vallásu képviselő lett; alelnöke volt az 1868 dec. 14-től 1869 febr. 23-ig tartott zsidó kongresszusnak. 1869. választatott meg először a főváros lipótvárosi kerületében, melyet haláláig képviselt. Mig a Deák-párt fennállt, annak belső zöméhez tartozott; a fuzió után a szabadlevü párthoz csatlakozott, de a boszniai okkupáció után kilépett és egy ideig párton kivüli volt, mig ismét a párt tagjai közt elfoglalta helyét. A delegációnak és a pénzügyi s közgazdasági bizottságoknak egyik legrégibb tagja volt. A főváros üzleti életének és kereskedelmi s iparos köreinek jelentékeny tényezője volt. A budapesti kereskedelmi és iparkamarának s a Lloyd-társulatnak elnöke, valamint elnöke a pesti izraelita hitközségnek. A magyar történelmi társulatnak alapító tagja volt; a m. tud. akadémiának 10 000 forint alapítványt tett. V. ö. Vasárnapi Ujság (1892. évf. 825-826. old.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages