Szabadszék,

Teljes szövegű keresés

Szabadszék, elárusító hely, melyben csekélyebb értékü, de egészséges, valamint olyan húst mérnek ki, mely nyersen élvezve veszedelmes lehet, de főzés által netaláni ártalmas tulajdonságaitól megfosztható. A Sz. intézménye tehát lehetővé teszi, hogy olyan hús is, melyet különben meg kellene semmisíteni, közfogyasztás céljaira értékesítessék, másfelől pedig útját állja annak, hogy nem teljes értékü hús a rendes piaci áron árusíttassék. A Sz. közintézmény s mint ilyen a húslátó állatorvos állandó felügyelete alatt kell, hogy álljon és a hús elárusítása azon ok közlése mellett történik, mely miatt az a Sz.-be utaltatott. Az intézmény Németország több vidékén igen jól bevált, Magyarországon azonban még csak tervezik annak meghonosítását.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages