Sybel,

Teljes szövegű keresés

Sybel, 1. Henrik, német történetiró, szül. Düsseldorfban 1817 dec. 2., megh. Marburgban 1895 aug. 1. Berlinben végezte tanulmányait és Ranke buzdítására és annak vezetése alatt a történelmet választá meg szakmájának. 1841. magán tanár lett a bonni egyetemen, 1844. u. o. renkdivüli tanár. Kemény harcokat folytatott a klerikális párttal. (V. ö. Über die Unechtheit des heil. Rocks in Trier 1884.) 1845-ben a marburgi egyetemhez került mint rendes tanár. 1848-49. tagja volt a hesseni rendi gyülésnek; 1856. Münchenbe hivták az egyetemhez, ahol a bajor akadémiának tagja, 1858. pedig a történelmi bizottság titkára lett. 1861. politikai okokból ott hagyta Münchent és Bonnba ment vissza. 1862-64. a porosz országgyülésnek volt tagja és Bismarcknak lengyel politikáját rosszalta; 1867. az északnémet szövetséggyülésbe választották, hol a nemzeti szabadelvü párttal szavazott; 1874 óta a porosz országgyülésnek volt tagja és mint ilyen különösen az utlramontánizmus ellen küzdött. 1875. kinevezték a porosz állami levéltárak igazgatójává és ezóta végkép Berlinbe költözött. 1876. a berlini akadémia tagjai közé választotta, 1878. titkos kormánytanácsossá tették; 1880. mandátumáról lemondott és kizárólag a tudománynak élt. Főbb munkái: Geschichte des I. Kreuzzugs (Düsseldorf 1841, 2. kiad. 1881), melyben az I. keresztes hadjáratnak meséktől átszőtt történetét kritikailag megrostálta; Geschichte der Revolutionszeit von 1789 bis 1795 (Marburg 1853-58, 3 köt., 4. kiad. Düsseldorf 1872-74); Die deutsche Nation und das Kaiserreich (Düsseldorf 1862); Kleine historische Schriften (München 1863-81, 3 köt.); Die Begründung des Beutschen Reichs durch Wilhelm I., vornehmlich nach preussischen Staatsakten (München 1889-90, 5 köt.), monumentális mű, melynek megirása közben azonban II. Vilmos császár neheztelését vonta magára, aki őt az állami levéltárak felhasználásától eltiltotta. Felemlítendő, hogy S. a Monumenta Germaniae kútfőgyüjtemény körül is szerzett érdemeket és hogy ő indította meg a Publicationen aus den preussischen Staatsarchiven c. sorozatot. Nagy Frigyes politikai levelezését is ő juttatta napfényre. Sickel társaságában kiadta a Kaiserurkunden in Abbildungen címü vállalat nehány füzetét. V. ö. a Historische zeitschrift-ban megjelent nekrologust Meinecke- és Oldenbourgtól (75. köt. 3. füz.); Schmoller, Gedächtnissrede auf H. S. (berlini akadémiai emlékbeszéd 1896). Kisebb munkáiból Varrentrapp ez évben (1897) új kiadást fog rendezni.
2. S. Lajos, német archeologus, az előbbinek fia, szül. Marburgban 1846 jul. 1-én. Göttingában, Bonnban régiségtant és klasszikus filologiát tanult s 1872. Marburgban magántanárrá habilitáltatta magát; 1888 óta u. o. az archeologia rendes tanára. Művei: Über Schliemanns Troja (Marburg 1875); Das Bild des Zeus (u. o. 1876); Zur Mythologie der Ilias (u. o. 1877); Athena und Marsyas, Bronzemünze des Berliner Museums (u. o. 1879); Katalog der Skulpturen zu Athen (u. o. 1881); Kritik des ägypt. Ornaments (u. o. 1883); Weltgeschichte der Kunst bis zur Erbauung der Sophienkirche (u. o. 1888); Platons Symposion, ein Programm der Akademie (u. o. 1888); Platons Technik (u. o. 1889).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages