Salamon
Salamon, 1. Ferenc, történetiró, műbiráló és esztetikus, szül. Déván 1825 aug. 29., ott keresztelték meg szept. 4., mely nap legtöbb életrajzában születésideje gyanánt szerepel, megh. Budapesten 1892 okt. 9. Középiskolai tanulmányait a nagyenyedi ref. kollégiumban végezte, itt tanárai közül különösen id. Szász Károly volt rá nagy hatással; mint tanuló egyszersmind nevelő is volt Kemény Simon báróné gyermekei mellett. A szabadságharc őtis a küzdők sorába szólította 1848 szept. 20-án s mint honvéd több csatában vett részt, mig Csucsánál egy ágyukerék lábát össze nem törte s a harcban további részvételre hosszabb időre képtelenné nem tette. Felgyógyulása után ismét beállott honvédnek s a hadseregben szolgált a világosi fegyverletételig. Ezután mintegy másfél évig Nagyváradon rejtőzött s egy zsidó családnál (özv. Jakabnénál) siketnéma gyermeket tanított. 1851. Pestre jőve, az orvosi szakra iratkozott be; 1853. a nagykőrösi ref. gimnázium egyházi tanácsa a Tomori Anasztáz eltávozásával megüresedett matematikai tanszékre hivta meg tanárnak, hol Arany János, Szilágyi Sándor, Szász Károly stb. voltak tanártársai. itt csak egy évig maradt, 1854. ismét visszatért Pestre s a Szilágyi Ferenc szerkesztette Magyar Hirlap, később a Budapesti Hirlap, Budapesti Közlöny és (1857-1862) a Pesti Napló belmunkatársa lett. Ez időre esik műfordítói, műbirálói és esztetikai munkássága. Az előbbi téren mint francia és angol klaszszikus regények fordítója működött s Beecher Stowe, Thackeray, Dickens, Feuillet Octáv, Sandeau, Girardin több regényét és elbeszélését ültette át magyarba a Pesti Napló és Budapesti Hirlap tárcarovatában. Önállóan is megjelentek: Girardin, Pontanges marquis (Pest 1854); Egy szegény ifju története (Pest 1859, 2. kiad. 1873, 3. kiad. 1882); Eliot György, Bede Ádám (4 köt., Pest 1862, 2. kiad. Budapest 1888). Egy eredeti víg beszélyével (Csak lassan a testtel) 1855-ben a Vasárnapi Újság pályadíját nyerte el. Műbirálataiban egyrészről igyekezett felhivni a figyelmet első rendü iróink és költőink alkotásaira, másrészről erős szatirai éllel ostorozta azt a léhaságot és eszmeszegénységet, melyet néhány újabb magyar költő s regényiró művében vett észre. Esztetikai tanulmányai közül, melyek finom elemzés, találó jellemzés, higgadt és biztos itélet s a világirodalomban meglepő jártasság által tünnek ki, nevezetesebbek: Arany kisebb költeményei; Arany János és a "népiesség" (Budapesti Hirlap 1856); Legújabb regényeink (Pesti Napló Albuma 1858); Csokonai Dorottyája (Szépir. Figyelő 1869); Zrinyi a költő (Koszoru 1864), melyek összegyüjtve is megjelentek Irodalmi tanulmányok címen (Budapest 1889, 2 köt.). 1857. megalapítvány Csengeri Antal a Budapesti Szemlét, ennek S. is munkatársa lett s Csengeri megbizásából ennek számára irta első történeti tanulmányait: Török uralkodásról magyarországon (1860, VII-IX. kötet), mely 1864-ben átdolgozva Magyarország a török hódítás koráben címen külön is megjelent (2. javított kiadás 1886, ném. Lipcse 1887) s a magyar történetirás terén eddig ismeretlen új iránynak lett úttörője, mely a hazai történelmet a világtörténettel szoros összefüggésben tárgyalja s az intézmények ismeretét a történeti helyes felfogás alapfeltételének tartva, az eseményeket ezekből s a kor uralkodó eszméiből s ezeknek hatásából igyekszik megfejteni. A brebiri grófokról irt másik nagy tanulmánya szintén a Budapesti Szemlében (1863-64) jelent meg először s később Zrinyi Miklós, a szigetvári életrajzával együtt Az első Zrinyiek (Pest 1865) cím alatt adta ki; a Szalay László halálával félbemaradt Eszterházy Miklós, Magyarország nádora c. művet folytatta (II. köt. 2. fele s III. köt., Pest 1866-1870). Ezt követték A magyar királyi szék betöltése és a pragmatica sanctio története (Pest 1867, 2. kiad. 1881); Két magyar diplomata a XVII. sz.-ból (Bécs) (Pest 1867, 2. kiad. 1878; új kiad. 1884), melyben az 1627-iki szőnyi békealkudozások legfontosabb forrásait, Bethlen g. utasításait a török biztosok és Toldalagi Mihály számára. Toldalagi követségi naplóját és jelentéseit, Tassi Gáspár budai követségéről szóló jelentését bevezetéssel ellátva adta ki; Rendi országgyüléseink jellemzéséhez (Tört. ért. I. 11, Pest 1869); Közoktatásunk reformja (Pest 1873); Kisebb történelmi dolgozatai [Pozsony] (Budapest 1875, 2. kiad. u. o. 1878, új kiad. 1889). Politikai tárgyu művei: Magyarország 1849-ben és 1866 után (Pest 1869). A forradalom és a közös ügyek (Budapesti Szemle 1881). Mikor e műveit irta, már a Budapesti Közlöny szerkesztője (1867-1892) s a m. tud. akadémia tagja volt (1859. lev., 1871. rendes), 1870 óta pedig a m. kir. tudományegyetemen mint rendes tanár a magyar történetet tanította. Egy akadémiai székfoglalója, melyet Bölcs Leo császár Taktikájáról tartott s amely A magyar hadi történethez a vezérek korában címen először a Századokban (1876), egy év mulva külön is megjelent, a régi magyar hadi szerkezet s egy-két Árpád-kori ütközet geniális magyarázatát foglalja magában. 1882. a. m. tud. akadémia Bottka Tivadar, Szabó Károly és Pauler Gyulával együtt őt is felkérte a milleniumi évének megállapítására. S a Kárpátokon átkelést 897-re tette s a nézetkülönbség, mely közte és Pauler között a honfoglalást megelőző bolgár háboru lefolyására nézve volt, heves polemiában jutott kifejezésre. A honfoglalás éve címü műve 1883. jelent meg s folytatásul szolgáltak hozzá a Budapesti Szemlében (1883) megjelent cikkei: A kutfőkritika és a millenium irója és Az akadémia és a millenium. pestváros közgyülése 1870 máj. 25. adott megbizása folytán még az évben hozzá fogott legnagyobb művének, Budapest történetének megirásához s hosszu és beható tanulmányozás után, melynek irányát a Budapesti Szemlében és a Századokban megjelent számos ide vonatkozó értekezései mutatják, 1878. készült el az első kötettel Budapest az ókorban, 1885. a második kötettel, mely Mátyás király koráig terjed, a harmadik kötet (1885), mely Kutfőbirálatokat foglal magában, egyszersmind az utolsó is volt, e legnagyobb művét, melyben nemcsak az egyes részletek mintaszerüek, hanem az egész hatalmas konstrukciójával megragadja az olvasót, nem fejezhette be. (Ism. Pauler Gyula, budapesti Szemle 48. köt., 447. l.) S. a történetirást művészetnek tekintette s a felfogás eredetiségében, az események mesteri csoportosításában nyilvánuló genialitás, habár kombinációi olykor talán túlmerészek is, valamint a kidolgozásra fordított művészi gond s az erőteljes és szép nyelv által történetiróink között első rendü helyet vívott ki magának s e tekintetben a hasonló irányu francia történetirók elsőbbjeivel bátran egy sorba állítható. irodalmi érdemeit a királyi kegy is elismerte, midőn 1887 aug. 18. a "Pro litteris et artibus" éremmel tüntette ki.
2. S. József, kegyesrendi áldozópap, szül. Vácon 1782 jul. 13., megh. Pozsonyban 1813. A rendbe 1796. lépett s a bölcsészetet Vádon, a teologiát Veszprémben végezte. Beszédei közül felemlítendők: Az Istennek külső tiszteletéről (Veszprém 1804); A keresztény hit befolyásáról a társaság boldogságára (u. o. 1805); A papi személynek szoros hivataláról (u. o. 1805); Az új testamentomi áldozatnak érdeméről (u. o. 1806); Az Isten akaratján való megnyugvásról (u. o. 1808); Buzdítás a csongrádi nemes magyar felkelt sereghez (Szeged 1809).
3. S. József, ref. tanár és iró, szül. Zilahon 1790 aug. 30-án, megh. u. o. 1871 márc. 19-én. Tanulmányait szülővárosában kezdte, 1806-tól Nagyenyeden folytatta, hol 1813. köztanító lett a kollégiumban. 1814. a göttingai egyetemre ment, ahonnan a következő évben hazatérvén, udvari papja lett Dániel István bárónénak. Azonban még ez év őszén tanárrá tétetett a zilahi gimnáziumban, amely intézetnek ugy anyagi, mint szellemi téren újjáteremtője lett. 1830-ban Kolozsvárra választatott a teologia tanárának. Ő kezdte Magyarországon az egyházjogot külön tantárgyképen adni elő. Tudományos munkássága méltánylásául a göttingai egyetem 1837. teologiai doktori címmel tüntette ki. Az abszolut kormány 1856. iskolai tanácsossá s az erdélyi ref. és unitárius tanodák felügyelőjévé nevezte ki. E hivatalából 1862. nyugalomba vonult s 1866. Zilahra költözött, ahol mint a főgimnázium gondnoka, haláláig hasznos működést folytatott. Irodalmi téren nagy érdemeket szerzett az Erdélyi Prédikátori Tár (9. füz., 1833-39) megindításával és szerkesztésével. Önálló művei. De statu ecclesiae evangelico-reformatae in Transilvania, commentatio theologico-historica (Kolozsvár 1840); Successio és képviselet az erdélyi ev. ref. szuper-intendenciában (névtelenül, Pest 1861). Fő munkása volt az erdélyi énekeskönyv 1833. kezdődő megújításának. Számos munkája maradt kéziratban, melyek közül önéletrajzát Török István zilahi tanár tette közzé az Erdélyi Protestáns Közlöny 1877. évi folyamán.
4. S. Ödön, hirlapiró, szül. Érsekújváron1864 febr. 17. A középiskolát Budapesten végezte s technikusi pályára készült, vonzalma azonban csakhamar a hirlapirói pályára vitte. 1888. kiutazott Párisba, ahol három évet töltött, mint a Vasárnapi Újság és az Egyetértés levelezője. A párisi magyar egyesület megbizásából megirta annak történetét. 1891. visszatérve Budapestre, itt folytatta hirlapirói munkásságát s főkép tárcacikkei és interviewjai tették ismertté nevét. A magyar királyi operaháznál két és fél éven át mint intendánsi titkár működött és a sűrün adott Korrigán c. ballet szövegmagyarázatát ő irta meg. 1894. megjelent egy kötet novellája Józan szerelmesek címen. Hipnotizmus c. egyfelvonásos színművét, melyet Bethlen Miklós gróffal irt, 1894. a kolozsvári nemzeti szinházban adták elő. - Testvérhuga S. Katinka, a kolozsvári nemzeti szinház volt drámai szendéje, jelenleg a fővárosi Kisfaludy-szinház primadonnája.
