Salamon
Salamon (héb. Selómó, a békeszerető), Izráel királya, Dávid és Bathseba fia, aki Kr. e. körülbelül 955-915. uralkodott. Ugy látszik, kerülte a háborut és atyja munkásságának gyümölcseit élvezni igyekezett. Legfontosabb tette volt a jeruzsálemi templom felépítése (a templom alapfalának képét l. az Építészet IV. mellékletén), amelynél, valamint a királyi palota építésénél a tiruszi királynak I. Hiramnak segítségét vette igénybe. Ugyanezzel szövetkezve hajókat küldött Ofirba, hogy ezen országgal kereskedelmi összeköttetésbe lépjen. építkezései és udvarának fényűzése folytán a népet robotmunkával és adókkal igen megterhelte, ami nagy elégületlenséget szült. Az északi törzsek már életében föllázadtak ellene, de sikerült a zendülést elfojtania, amelynek vezetője Jerobeám Egyiptomba menekült, ahonnan csak S. halála után tért vissza. Egyébként is bomlásnak indult a Dávid királytól alapított birodalom. Damaszkus és Edóm, melyeket Dávid meghódított, elszakadtak. Egyiptommal S. jó viszonyt tartott fenn, a Fáraónak egyik leányát feleségül vette, aki Gozer várost hozományul adta neki. Bölcs mondásairól hiressé vált és az erről szóló hagyománynak következtében a szentirásnak később keletkezett három könyvét neki tulajdonították: A Példabeszédek könyvét, amelyek azonban kétségkivül nem származnak tőle, ámbár a Példabeszédek könyve sok régi elemet tartalmaz. S. feleségeinek kivánságára Jeruzsálemben a moabiták és ammoniták isteneinek tiszteletére is oltárokat állíttatott, ami a bibliai történeti hagyományban emlékét nagyon elhomályosítja. S. a zsidó és a mohammedán legendában igen nagy szerepet játszik.
