Oktáj,

Teljes szövegű keresés

Oktáj, Ogatáj vagy Ügetáj, Temudsinnak, a mongol dsengiz-khánnak, a Gobi-sivatag keleti részétől a Thien-Sán hegység nyugati lejtőségéig terjedő föld népei egyesítőjének fia, szül, 1185-ben. 1218.testvérével Csagatájjal 600,000 ember élén a kharezmiek ellen indult s ez időtől fogva életének fő feladata a Nyugat meghódítása lett. Míg atyjuk Bokharát, majd Szamarkandot pusztította el (1220-21) s a mohammedán műveltséget végső veszedelem látszott fenyegetni, O.és testvére Kharezm ellen működött. Mohammed Kutbeddin szultán halála (1220) után fiát Dselaleddint heratba és Gazniba szorította ugyan, az önvédelmi harcot ott újra kezdő hőst azonban csak a dsengiz megjelenése után (1221) győzhette le. A dsengiz visszatérvén Szamarkandaba, 1224.birodalmát két fia közt osztotta fel, Khinát és Mongolországot az utódául kinevezett O.-ra, az ujguri szorosoktól Kharezmig terjedő részt Trukesztánnal és Transoxaniával együtt Csagatájra hagyta, míg a maradékot Batu és Tuli közt osztotta fel. 1226.történt halálával O.lett a dsengiz-khán. Azonnal megindította világhódító hadait a bagdadi khalifaság meghódítására. Célt érvén, adófizetőjévé tette az iconiumi szeldsuk szultánságot s 1237.újabb sereget küldött Möngke és Batu khánok vezetése alatt Oroszország meghódítására. A mongolok e készülődéseiről Magyarországba az első hirt Julián szerzetes (l. o.) hozta. Moszkvának s Oroszország nagy részének elfoglalása után hadai Lengyelországra törtek, Krakót fölégették, Sziléziában Wahlstattnál 1241 ápr. 5.döntő győzelmet arattak, Magyarországba pedig már egy hónappal előbb betörtek s azt rendkivül elpusztították. (L. IV. Béla) Magyarország és Nyugat-Európa leigázását az a hir akadályozta meg, hogy O. 1241 dec. 11. meghalt, miről a tatár sereg 1242 febr.-ban értesülvén, Batu khán Ázsiába tért vissza, hol O. öröksége miatt csakhamar testvérharc tört ki.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem