Nyugdíj

Teljes szövegű keresés

Nyugdíj (pensio), a közhivatalnoknak a tettleges szolgálat kötelékétől történt megválása után biztosított évi járadék (állandó ellátás). Ny.-ban a közvitatalnokok özvegyei is részesülnek. A közhivatalnok Ny.-ban való részesítésének alapja nem kegyelem, nem méltányosság, hanem a közvihatalnokot megillető jogigény. A jogigény alapja az, hogy a hivatali szolgálat közhivatalnok egész idejét és munkaerejét veszi igénybe, s még ellenkező esetben is, a szolgálat érdekében aközhivatalnok egyéb rendesen jövedelmező foglalkozás gyakorlásától el van tiltva, másrészt a közhivatalnok fizetése nem oly jelentékeny, hogy ő abból öreg napjaira s szolgálatképtelensége esetére megélhetését biztosító tőkét gyüjthessen. hazánkban az állami tisztviselők Ny.-igényeit az 1885. XL. t.-c. szabályozza. Alapja: a beszámítható szolgálati idő tartama és a szolgálatban utoljára húzott beszámítható javadalmazás összege. Ny.-ra csak az a közhivatalnok tarthat igényt, aki legalább 10 évi beszámítható szolgálattal bir. A Ny. a beszámítható fizetésnek 10 szolgálati év után 401%-át teszi, s minden további év után 2%-kal emelkedik, ugy hogy 40 szolgálati év után a Ny. a beszámítható teljes fizetés összegére rúg. Tanároknál az évi emelkedés 3%, ugy hogy ezek 30 évi szolgáalt után lépnek teljes fizetésüknek megfelelő Ny. élvezetébe. A fizetés teljes összegénél magasabb Ny.-ban - hosszabb szolgálati idő után sem - senki nem részesíthető, s a Ny. legmagasabb összege 8000 frtot meg nem haladhat. A miniszterekre és az államtitkárokra a törvény kivételesen intézkedik akként, hogy ezek, ha ily minőségben legalább 3 évig egyhuzamban szolgáltak s állásuktól akár saját kérelmökre, akár a nélkül felmentetnek, már Ny.-ra találhatnak igényt, mely, ha csak hosszabb szolgálati idejöknél fogva a tövény általános rendelkezése szerint magasabb Ny.-ra igényök nincs, a minisztereknél évi 4000 frtot, az államtitkároknál évi 2000 frtot tesz. A miniszterekre vonatkozó szabály az állami számvevőszék elnökére is érvényes.
Az özvegyek Ny.-a a férj beszámítható javadalmazásának 600 frtjáig ennek 50%-át, ha pedig a férj javadalmazása 600 frtot meghalad, az első 600 frt után 50%-ot, a 600 frtot meghaladó rész után pedig 20%-ot tesz ki, de évi 2500 frtot meg nem haladhat. A miniszter s az állami számvevőszéki elnök özvegyénel legkisebb Ny.-a 2000 frt, az államtitkár özvegyéé 1000 frt. Az özvegyen kivül a közhivatalnok gyermekeiről is gondoskodik a tövény, akik és pedig a figyermekek 20 éves, a leánygyermekek 18 éves koruk betöltéséig u. n. nevelési járulékban részesülnek, amely az özvegyi Ny. 1/6 részével egyenlő, azzal amegszorítással, hogy a nevelési járuléknak valamennyi gyermekre eső összege az özvegyi Ny. összegét meg nem haladhatja. Az állami tisztviselő akarata ellenére is nyugdíjazható akkor, ha testi v. lelki fogyatkozás miatt hivatalos kötelességének teljesítésére véglegesen v. legalább tatósan képtelenné válik; ha 65-ik életévét betöltötte; ha a köteles szolgálati időt (40, tanároknál 30 év) kitöltötte; végre ha hivatalok v. állomások szervezése, v. azok megszüntetése következtében, v ellene hozott fegyelmi télet folytán megfelelő állomásra el nem helyezhető. A kir. kuria birái s azok az itélő birák és a kir. ügyészségnek tagjai, akik akuriai birákkal egyenlő v. azoknál magasabb rangfokozatban vannak, 65-ik életév helyett 70-ik évük betöltésével lépnek nyugalomba, kivéve ha az illető szakminiszter őket hivataluk folytatására felszólítja és szolgálni kivánnak, (1892. XXX. t.-c.). L. még Kegyév.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem