Nyomtatás

Teljes szövegű keresés

Nyomtatás, a szemnek v. magnak a szalmától való elkülönítésére szolgálló művelet, mely már az ősnépeknél szokásban volt, de helyenként még jelenleg is alkalmazást nyer. Ny. alkalmával a szabadban elkészített azaz fölnyesett, megöntőzött, polyvával meghintett és simára megtiprott szérüre a nyomtatandó terményeket kalászszal fölfelé rakják, mit ágyázásnak neveznek; az ilyen ágyást aztán lóval addig tapostatják, mig a felületen ép kalász v. hüvely található. Ezután az egész ágyást favillák segélyével megfordítják és a taposást folytatják. Kétszeri v. többszöri megforgatás után a kitiprott szalmát villa s szérü gereblye segélyével eltávolítják, a szemet a polyvával és törekkel együtt garmadába hozzák, utólag vagy szórás vagy szelelőrosták segélyével megtisztítják. Egy ló után naponta 4-6 hl. gabonára számítanak. Minthogy a Ny. a magelválasztásnak nagyon lassu, tökéletlen, kivált kedvezőtlen időjárásnál sok bajjal járó s a mellett költséges neme, a cséplőgépek alkalmazása óta a Ny.-t csak kivételesen alkalmazzák, nevezetesen könnyen kicsépelhető termények, p. repce, köles, baltacim elkészítésénél, továbbá távolabb fekvésü s cséplőgéppel nehezen hosszáférhető területeken.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem