Nyalakodás

Teljes szövegű keresés

Nyalakodás, az állatoknak, főleg teheneknek, sajátos viselkedése, midőn feltünő vágyat tanusítanak különböző emészthetetlen tárgyak s főleg olyanok iránt, melyek sok ásványi sót tartalmaznak és pedig annyira, hogy az állatok később a rendes jó minőségü takarmányt megvetik és inkább a kellemetlen szagu és ízü tárgyakat szedik fel. Ez a viselkedés némelykor mint valóságos betegség jelentkezik, melynek folyamán a mind rosszabbul táplálkozó betegek erősen lesoványodnak, sőt teljesen ki is merülhetnek, mig máskor a Ny. csak a csontlágyulásnak (l. o.) egyik tünete. Az előidéző ok legtöbbször a takarmány s közvetve a talaj sószegénysége, mig előrehaladott vemhesség, valamint bő tejelés mint hajlamosító körülmények szerepelnek. A kezelés a takarmányozás célszerü szabályozásában áll.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages