Nadrág,
Nadrág, már a babiloniaknál és a persáknál használatos ruhadarab volt; viselték a frigiaiak, a partusok, a szarmaták és a szkíthák is. A rómaiakat annyira meglepték a gallusok nadrágjai, hogy Gallia egyik részét nadrágosnak (Gallia Braccata) nevezték el. Rómában a N.-ot csak a késői császárok korában kezdték hordani, ellenben a galliai és germán légiókat a zord klima már jóval előbb rászorította a N. használatára; öreg és beteges emberek azonban mér előbb is viseltek N.-ot (femoralia v. feminalia), sőt életének végső éveiben maga Augustus császár is felöltötte. Adelvald longobard királyról mondják, hogy az É-i népek közt elsőnek hozta be a N. divatját, de Thorsbjergben (Jütland) még egy bronzkorszakbeli sírban találtak N.-ot. A XII. sz.-tól kezdve a N.-két részből állt; az alsó a térden felül a comb közepéig érő harisnyaszerü N. volt, mig a felső a mai úszó-N.-hoz hasonlított (Bruch v. Broche), s a kettős fűzős szíjakkal kapcsolták együvé. A XVI. sz.-beli francia N.-ok (I. Ferenc korában) még térdig sem értek, III. Henrik idejében pedig csak az ágyékot födték el. Midőn a nők a krinolint kezdték hordani, a férfiak kitömték N.-jaikat, s ez Angliában (Erzsébet) oly arányokat öltött, hogy a parlament ülőhelyeit ki kellett bővíteni; csak XIV. Lajos korában kapta a N. azon végleges alakját, mely aztán divatban is maradt mindaddig, mig a XVIII. sz. vége felé az u. n. pantalló ki nem szorította. A XV. sz.-ban kezdték viselni a plundra-N.-ot (bugyogó), melyhez a gazdagabbak töméntelen mennyiségü posztót használtak, fel. Az É-i országokban a nők is viseltek N.-ot, melyet éjszakára sem vetettek le, mint most a lapp és grönlandi asszonyok; mint alsóruha a XVI. sz.-beli krinolinokkal jött divatba, s először az olasz courtisaneok hordták, majd Franciaországban is fölkapták (IX. Károly udvarában) az olasz Medici Katalin kezdeményezésére. L. még Magyar viselet.
