Nádor
Nádor v nádorispán (Palatinus regni), közjogunk szerint az országnak első zászlósura. A legrégibb időben a király nevezte ki, de már III. Endre király a magyar törvénytárba fel nem vett 1291-iki végzeményében igérte, hogy «az ország régi szokásához képest» a N.-t az ország nemeseinek tanácsára fogja kinevezni. Az 1439-iki (Albert király) végezmény 2-ik cikke pedig határozottan rendeli, hogy a király az ország ősi szokásához képest N.-t a főrendek (praelati, barones) és a nemesek tanácsából nevezzen, mivelhogy a N. ugy a királynak, mint az ország honfiainak jogot és igazságot szolgáltathat és szolgáltatni tartozik, amit az 1452-iki végzemény 33-ik cikke (II. Ulászló I. végzeménye u. n. Decretum majus) ismétel, s megállapítja az esküformulát, melyet a N. megválasztása után azonnal a rendek előtt nyilvánosan letenni tartozik. Ugyanezt ismétli az 1526-iki végzemény 2-ik cikke (II. Lajos királynak rákosi végzeménye: Constitutiones Conventus Campi Rákos); e végzeménynek 22-ik cikke pedig meghatározza, hogy «Palatini officium vita comite duret» (a N.-i hivatal életfogytig tartson), s a N. hivatalától csak a törvény rendes útján s csak főbenjáró bűntett miatt legyen megfosztható. Az 1485. egyenesen N.-választás céljából («pro eligendo et sufficiendo novo Palatino») tartott országgyülésen (I. Mátyás uralkodása alatt: megválasztott Szapolyai Imre) hozott u. n. nádori cikkek (Articuli Pronunciati De officio Palatinatus) a N. hatáskörét 12 cikkben részletesen szabályozták, nevezetesen: 1. a királyválasztásnál övé az első szavazat; 2. a kiskoru király gyámja vagy gondnoka; 3. király nem létében v. a király serdületlen kora alatt országgyülést hirdethet; 4. nemesi felkelés (insurrectio) esetében ő az országnak főkapitánya; 5. a honfiak között felmerült meghasonlásokat kiegyenlíti, mindamellett a királyi méltóságnak és tekintélynek épségben hagyása mellett; 6. a király és az ország között felmerült meghasonlás esetében közbenjár; 7. ha a király gyengeelméjüségnél v. hanyagságnál fogva azt tehetné v. nem tenné, az ország szónokait meghallgatja s azoknak válaszol; 8. a királyi adományok alkalmából felmerült panaszokat a király elő terjeszti; 9. ő az országnak első nagybirája, oly értelemben, hogy a királyi méltóságon kivül, nagyobb vagy az övéhez hasonló bírói hatalma senkinek sincs. Érdekes erre vonatkozólag annak a rendelkezésnek kiemelése, hogy mig a többi országbirók ítéleteit s marasztalásait a király rendes hatalmánál fogva (de ordinaria sua potentia) enyhítheti, a N. itéleteivel szemben ezt nem rendes, hanem csak feltétlenhatalma s tekintélyénél fogva (non tam ordinaria, quam absoluta potentia et authoritate) teheti; 10. a király távollétében annak helytartója; 11. a kunoknak főkapitánya és birája s ezért tőlük évenkint háromezer aranyat húz; 12. Dalmáciának birája, amiért bizonyos dalmát szigeteknek jövedelmei illetik. Ezek a N.-i cikkek (melyeket Bartal hires kommentárjában a N.-i hivatal jogairól irt kommentárnak tart, s keletkezésüket II. Ulászló idejére teszi) a legújabb időkig a N.-i hatáskörnek alapvető szabályozását alkották, melyet a későbbi 1618. IV., 1681. I., 1715. V., XXXIII., 1723. IV., 1741. IX., 1791. XXIV., 1848. II. és XXVIII. s több más t.-cikkek ismételten megerősítettek, s alig módosítottak. Kiemelkedők: az 1555. I. t.-c. 10. §-a, mely megtiltja, hogy a N. hatósága s hivatalának bárki bármely ürügy alatt ellentállani merészeljen; az 1608. k. e. XVIII. t.-c., amely, miután a rendeknek azt a kiváltságát fejezi ki, hogy a király állandóan az országban tartózkodjék (mely kivánságot törvényeinkben ismételten kifejezve találjuk, igy jelesül 1681. I., 1723. VIII., 1741. VII.), arra az esetre, ha ezt a király «fontos okokból» nem tehetné, s hosszabb időre az országból távoznék, azt rendeli, hogy a N. (természetesen az országgyüléssel együtt gyakorlandó) teljes kormányzati hatalommal ruháztassék fel.
A N.-i cikkekben elő nem forduló egyéb jogok közül említendők: hogy a N. a főrendi táblának elnöke volt, mit csak 1848. IV. t.-c. 7. §-a változtatott meg, rendelvén, hogy elnököt és másodelnököt a tábla tagjaiból a király fog kinevezni; elnöke volt a magyar kir. helytartótanácsának (1723. XCVII.); fő gondviselője az országos levéltárnak (1622. XXXI.); bizonyos esetekben gyámokat rendelt (1659. XXX., 1715. LXVIII., 1765. XXVI.); fontos ügyekben a király által meghallgatandó (1741. XI., 1791. XVII.); Pest-Pilis és Zsolt törvényesen egyesült megyéknek örökös fő-főispánja (mely főispánságról, valamint a jászkunok grófságáról, az utóbbi minőségben húzott tiszteletdíj fentartása mellett 1848. XXVIII. t.-c. szerint a királynak az országból távolléte idejére lemondott); főelnöke volt a hétszemélyes táblának (1723. XXIV.); a királyi táblához két birót nevezett, az al-N.-t és a N.-i itélőmestert; a vármegyék között felmerült határvillongásokban itélt; nádori adományokat tett (l. o.); koronázásnál a koronát az esztergomi érsekkel együtt teszi a király fejére. Fizetését a király határozza meg.
A N.-nak a legújabb időkig érvényes választási módját az 1608. k. e. III. t.-c. határozza meg. E szerint a N.-t az országgyülés választja a király által nevezett két római katolikus és két evangelikus jelölt közül. Megürülvén a N.-i méltóság, a király egy év alatt N.-választó országgyülést hirdetni és összehivni köteles, amit ha a király megtenni elmulasztana, a N.-választó országgyülés összehivásának joga az országbirót a s ilyennek nem létében a tárnokmesterre száll, kik az országgyülést hivatalvesztés terhe alatt összehivni és kihirdetni tartoznak, mit az 1613. VII., 1618. IV., 1622. II. és 1741. IX. t.-cikkek is megerősítettek. A választásnak királyi szentestése után a megválasztott az országrendek jelenlétében a király kezeihez leteszi az esküt az 1492. XXXIII. t.-cikkben meghatározott eskü minta szerint. Sándor Lipót, József és utoljára István cs. kir. főhercegek N.-rá választásánál a rendek a választásnak törvényben előirt módjától annyiban eltértek, hogy a kijelöltek neveit tartalmazó királyi levélnek felbontása nélkül, tehát a királyi kijelölés kihirdetésének mellőzésével az illető főherceget N.-rá választották, kijelentvén azonban, hogy az a jövő esetekre zsinórmértékül nem szolgáland, s a N.-választásra, valamint a N.-i méltóság hatósága s jogai iránt addig alkotott törvények épségben fentartatnak (1848. II.).
A N-i méltóság mindeddig törvény által eltörölve nincs. Az 1867. VII. t.-c. csakis az 1847-48. III. t.-cikknek a N. mint királyi helytartó jogkörére vonatkozó intézkedéseit helyezte érvényen kivül, minthogy összeegyeztethetetlenek azzal az elvvel, hogy a király a végrehajtó hatalmat a törvények és az alkotmány alapján a magyar minisztérium által «személyesen» gyakorolja. Egyebekben pedig mindaddig, mig a N.-i méltóság hatásköre, a felelős kormány elveivel megegyezőleg, törvény által szabályozva nem lesz: a N-választásnak elhalasztását rendelte el. A N.-i hivatalnak a vezérek korában létezett s nemzetgyülésen választott főbirói tisztség eredetéről v. ö. Bartal, Comment. I. köt.; Fraknói Vilmos, A nádori és országbirói hivatal eredete és hatáskörének kifejlődése (Budapest 1863).
