Kuzsinszky

Teljes szövegű keresés

Kuzsinszky Bálint, nyelvész történet- és régiségtudós, szül. Szabadkán 1864 nov. 6. Az elemi és középiskoláit Fehértemplomon végezte bölcsészeti fakultásán a latin és görög nyelven kivül római joggal, ókori történettel, klasszikai archeologiával és művészettörténettel is foglalkozott. 1887. a magyar nemzeti muzeum szolgálatába lépett, ugyanazon évben a klasszika filologiából tanári vizsgát tett, 1888. pedig doktori oklevelet nyert. 1888 óta Budapest székes főváros megbizásából az aquincumi ásatásokat vezeti, a napfényre került tárgyakból rendezte be a helyszinén emelt aquincumi muzeumot. Ismereteink gyarapítására több ízben tett hazai és külföldi tanulmányutakat, Olaszországban fél évig tartózkodott. A magyar nemzeti muzeumban a görög-római érmészettel foglalkozik, 1892 óta a budapesti tudományegyetemen az ókori művelődéstörténet magántanára. Dolgozatai: az Arch. Értesítőben, Egyetem. Philol. Közlönyben és Budapest Régiségeiben, valamint az Ung. Revue-ben láttak napvilágot. Önállóan jelent meg: Aquincum romjai (2 kiad., magyarul és németül). Továbbá a Szilágyi-féle millenaris történet I. kötetében Pannonia és Dácia című műve jelent meg. E lexikon első négy kötetében az ókori história és archeologiai cikkeket ő irta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem