Kuún-

Teljes szövegű keresés

Kuún- (osdolai, gróf) család, egyike a nevezetesebb erdélyi, székely eredetü családoknak, amely előnevét a Háromszék vmegyében fekvő Osdola faluról irja. A terjedelmes családfát K. Antal Kezdi meg, aki 1506. az agyagfalvi gyülésen Kézdi szék részéről jelent meg. Uralkodó volt a családban a Gotthard, magyarosan mondva Kocsárd név. Századokon keresztül összeházasodtak és sógorosodtak Erdély legelőkelőbb nemzetségeivel, a Keményekkel, Bethlenekkel, Barcsayakkal, Gyulayakkal, Rhédeyekkel, Telekiekkel, Nopcsákkal, Inczédiekkel, Kornisokkal, Bruckenthalokkal stb. Antal egyik fia már Kocsárd nevet viselt, hadvezér volt, s mint ilyen már 1528. Szapolyai részén Ferdinánd király ellen harcolt, utóbb budai kapitány lett s 1531. hűsége jutalmául az algyógyi hires fürdőt kapta Szapolyaitól; 1534. fővezér lett s részt vett Grittin bukásán, s 1536-ban esett el Szatmárnál; a másik fia Lázár (1548) fejedelmi tanácsos lett a tordai gyülésen székely résztől Murtinuzzi mellett; ezért Ferdinánd király hunyadmegyei javait elkoboztatta s Kenderessy Jánosnak ajándékozta; a harmadiknak, Gáspárnak, aki Algyógyot 18 faluval ismét megszerezte, fia ismét Kocsárd, ki I. Rákóczi alatt egy vigyázatlan szaváért jószágkobzást és fogságot szenvedett, melyben meg is halt, s ennek fivére István (1620), nemzé Sulyok Sárától István hunyadi, utóbb küküllői főispánt (1680); ennek 1763. báróságra, majd grófságra emelt ágából származott István és Lázár Klára fia Kocsárd, képviselő s forradalmi főispán, az erdélyrészi közművelődési egylet (Emke) nagy alapítója s jótevője (l. alább). A család levéltárát a Hóra-világ elpusztítá, ez okból a család 1791. az országgyüléstől adományleveleinek újbóli kiadását kérte. E grófi K.-családhoz nem tartoznak a történetben szinte szereplő s tekintélyes szatmármegyei rosályi K.-, s erdélyi székely eredetü, ma már kihalt káli K.-családok.
1. K. Géza gróf orientalista, szül. Nagyszebenben 1837 dec. 28. Atyja Gyulay László gróf, anyja Gyulay Konstancia grófnő, kiről Kazincy 1816. erdélyi utazása alatt irt Erdélyi leveleiben szólt. A szülői háznál nyert első oktatás után Szőnyi Pál nevelőintézetébe lépett Budapesten. Járta a pesti egyetemet, azután Göttingában folytatta bölcsészeti és nyelvtudományi tanulmányait Egyetemi tanulmányait végezve, Németország, Svájc, Franciaország, Anglia, Olaszország és Dánia nevezetesebb városait, főleg az egyetemi székhelyeket, műgyüjteményeket kereste fel, miközben nemcsak ismereteit bővítette, de a tudós képviselőivel is szorosabb viszonyba lépett. Ezeket a tanulmányi utazásokat később is több irányban ismételte, sok időt szentelve különösen Itáliának és Görögországnak. Csak legutóbb is Dalmáciát, Hercegovinát és Montenegrót látogatta meg s Belgrád, Bukarest kitünőségeivel kereste a kapcsolatokat a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat elnöki tisztéből Dácia multját illetőleg reá háramló tudományos feladatok érdekében. A politikai helyzetünkről, irodalmi törekvéseinkről oly hiányosan tájékoztatott olasz közlönyökben maga is akárhányszor a védő és felvilágosító szerepére vállalkozott. S erre a szerepre kiválóan képesíti őt nagy nyelvismerete. A magyaron kivül a német, olasz, francia, angol, latin nyelvet irja és beszéli s a görög, zsidó és arab irókat a legnagyobb könnyüséggel olvassa. Több munkája, mint a Codex Cumanicus s legutóbb a milleniumi forrástanulmányok közé szánt Relationum Hungarorum cum oriente gentibusque orientalibus originum Historia (1893) és a Fontes rerum Byzantinarum (1893) latinul jelentek meg s az orientalista irodalomnak Goldziher mellett legavatottabb művelőjéül őt ismerjük hazánkban, akit ebbeli érdemeiért az orientalisták kongresszusán is többször kitüntettek. Irodalmi működésének termékei egész kis könyvtárt alkotnak 1857-től maig. Legtöbbet a magyar tud. akadémiának dolgozott. Első nagyobb munkája: A sémi névidom (1857, a Magyar Nyelvtudományi Közlöny, III. évf. 3. füz.); Az újabb arab nyelvről (u. o. IV. köt. 3. füz.); Cypros szigetének phoeniciai feliratai (u. o. VI. köt. 3. füz.); A sémi névszó számviszonya (VII. köt. 1. füz.); A sémi nyelvek magánhangzói (1872); Adalékok Krim történetéhez (u. o. 1873). 1873-ban kiadta és bevezetéssel ellátta nagybátyjának Gyulay Lajos grófnak naplótöredékeit. A Rivista Europeában 1873-76. több hazánkat ismertető történeti levele olaszul; a Bolletino Italiano Degli studii orientali-ban az újabb keleti nyelvtudomány fejlődésének ismertetése 1876-78. Nagy feltünést keltett Európa tudós köreiben 1880. megjelent Codex Cumanicusa, melyért a magyar tud. akadémia tiszteleti tagsággal jutalmazta. Additamenta ad codica Cumanorum (1881); Additamenta ad codica cumanicum, nova series (1883); Oridines Hungroises, Revue Internationale 1. évf. 1882-1883, hol a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat Évkönyveiben (megjelent 6) évről-évre nagyszabásu megnyitó beszédei. A kunok nyelvéről és nemzetiségéről (magy. tud. akadémia, Budapest 1885); Bevezetés Király Pál Sarmizegethusai Mithraeumjához (A Milthra-cultus genesise, magyar tud. akadémia Arheologiai Közlemények. 1886); Adalékok Kőrösi Csoma S. életéhez (1886); Étude sur l'origine des nationalités de la Transsylvanie (Revue d'Ethnographie, Páris 1888), melylyel az elfogult s a román sajtó befolyása alatt álló francia közvéleményt világosítá fel. Az imádság története (Kolozsvár 1888), vallásos irodalmunk valódi gyöngye; Hunyad vmegyéről (Ethographia 1890. évf. a hunyadvármegyei helynevek nyelvtörténeti magyarázata); A brodnikok (Erdély 1892); Relationum Hungarorum cum oriente Gentibusque orientalibus Originum Historia ab atiquissimis (1. köt. Kolozsvár 1893, 2. köt. Lipcse), utóbbi kötet saját költségén adta ki. Adalékok Ázsia s Kelet-Európa ethnográfiájához (Erdélyi muzeum 1893, VIII-XII. füzet); Jelentés a magyar honfoglalást illető arab s egyéb keleti kútfőkről (Akadémiai Értesítő 1894. évfolyam); Fontes rerum byzantinarum (1893). Ez utóbbi munkájának folytatásán, valamint a magyarok ősi állapotának jellemzésén most dolgozik a marosnémetii kastélyában, hol nyaranta a tudósok egész raja szokott megfordulni. Elnöke az erdélyi irodalmi társaságnak, alelnöke az Emké-nek, főgondnoka az erdélyi evangelikus református egyházkerületnek, több külföldi tudományos társaságnak tiszteletbeli tagja, a magyar főrendiház kinevezett tagja; a kolozsvári tud. egyetem 1895 máj. 28. avatta tiszteletbeli doktorrá. Életrajza megjelent a Vasárnapi Ujságban két ízben is. (Protestáns naptár 1891. évfolyam).
2. K. Kocsárd gróf, Hunyad vármegye főispánja, 1848-49-iki kormánybiztos s az Emke tiszteletbeli elnöke, szül. Algyógyon (Hunyad) 1803 jun. 25., megh. u. o. 1895 jan. 11. 1811-től Szászvároson s későbben Kolozsvárt és Nagyenyeden tanult. 1818. Bécsbe ment a mérnöki akadémiába, de e pályára nem lévén hajlama, ismét visszatért Nagyenyedre, hol a bölcseleti és jogi tanulmányokat végezte, ügyvédi oklevelet is szerzett és Marosvásárhelyre az erdélyi guberiumhoz került, azután 1823. megyei hivatalba lépve, 1830. alispán lett 1833-ig, midőn ez állásáról lemondva, minthogy a szabadelvü és szilárd jellemű férfi az azon időben uralkodó szolgai szellemmel kibékülni nem tudott, algyógyi birtokára ment gazdálkodni. 1834. a szászvárosi ref. gimnázium főgondnokává választották, mely kedves tisztét egész haláláig nagy buzgósággal viselte. 1848-ban Hunyad vármegyéből országgyűlési képviselővé választatott, s a magyar nemzeti kormány Hunyad vmegye főispánjává nevezte ki, mely magas hivatalát a leglelkesebb s áldozatképes hazafisággal teljesítette e nehéz időkben s ezért a gyászos idők bekövetkeztével elfogták, jószágait elkobozták s hat évig szenvedett Komáromban várfogságot. 1856. végre szabadságot s jószágait is visszanyerte s ezentul gazdaságának élt s nagy szorgalommal rendezte az oláhok által feldúlt birtokait, kiigazíttatta csaknem egészen romba döntött algyógyi kastélyát; lankadatlan fáradozott, hogy minél jövedelmezőbbé tegye gazdaságát s fáradozásai jutalmát csak abban az öntudatban kereste, hogy szolgálatot tehessen nemzetének s vallásának. 1866-ban Hunyad vármegye hátszegi kerülete ismét képviselőjévé választotta az országgyülésre, 1867. újra Hunyad vármegye főispánjává nevezték ki, de e hivataláról megrongált egészsége miatt már egy év mulva kénytelen volt lemondani s ismét visszatért gazdaságához és a nemzeti társadalmi és nevelési ügyek egyik főfő előmozdítója lett s e téren vívott ki nevének halhatatlanságot. A szászvárosi ref. kollégium épületét, melynek főgondnoka volt, saját költségén megújíttatta s kedvelt intézetét 120 000 forintnyi alapítványnyal gazdagította, 1887. pedig negyedmillió értékű algyógyi birtokát az erdélyrészi magyar közművelődési egyletnek ajándékozta, melynek örökös tiszteletbeli elnökségével tisztelték meg. A magyarság széles rétegeiben mély részvétet keltett az Emke nagynevű jóltevőjének halála. Három évvel azelőtt még teljes épségben ünnepelte az agg főur 90-ik születésnapját, s a nála tisztelgő küldöttségeket mélyen megindította lelkes, hazafias beszédeivel. Akkor ajándékozta oda még megmaradt vagyonát is, ugymint szászvárosi házát s földeit az Emke-nek, csak azt kötvén ki, hogy e házban tölthesse utolsó éveit, melyhez annyi kedves emlék közötte. Az Emke költségén temették el. 1895 jun. 8. kivették az ideiglenes sírból hamvait s nagy részvéttel és ünnepélyességgel áthelyezték az algyógyi sziklasirba, melyet ő maga készítette. V. ö. Vasárnapi Ujság 1866. 121. sz.; K. K. hadi tszéki itélete, M. Hirlap 1851. 581.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem