Kuthy
Kuthy Lajos, novella- és szinműiró, szül. Asszonyvásáron (Bihar) 1813., megh. Nagyváradon 1864 aug. 27. Atyja ref. lelkész volt, ki Heidelbergában nyert teologiai doktorságot. K. Debrecenben járt iskoláit, 1821-27. végezte a 6 gimnáziumi osztály, 1830-ig a 3 évi bölcsészetet, akkor a papi pályát választotta s majd 3 évig hallgatta a teologiát mint eminens, de 1833. egy barátja sérelme miatt többed magával elhagyta a kollégiumot. Ekkor nevelő lett Nagyváradon az Olasz-családnál és jogi pályára készült. Új helyén alkalma volt Bihar vármegye intelligenciájával megismertetnie s jó modorával megszerettetnie magát. Stilusa gyakornoki munkálataiban feltünt a megyén s aljegyzővé választották és az országgyűlési követ mellé patvaristául rendelték. Követével 1834 őszén ment föl Pozsonyba, ahol bejutott az országgyülési ifjak társaságába és Kossuth hirlapirodájába. Itt a Lovassy-perbe keveredett és Erdélybe bujdosott, ahol Wesselényi Miklós báró a Kossuthéhoz hasonló lapot akart vele és Farkas Jánossal kiadatni. Nagyszebenben észrevette, hogy a hatóság keresi; atyjához sietett Asszonyvásárra, ahol 1835 máj. elfogták, Pesten tartották fogva és csak 1837. bocsátották szabadon, de az ügyvédi vizsgálattól eltiltották. Ismét Nagyváradra tért s Bihar aljegyzője lett, kilátása volt főjegyzőségre s szerelmében Thurzó Jette, a bihari alispán lánya iránt boldognak érezte magát; de menyasszonya meghalt, mire ő Pestre ment és jurátuskodott, de az ügyvédi vizsgálatért újból sikertelenül folyamodott a kormányzóhoz, csak 1844. adták meg az engedélyt, mikor K. már rég más pályán működött. 1838. ugyanis, nem lévén más választása, az irói pályára ment és az Athenaeumban lépett föl néhány novellával, s ettől fogva elbeszélései és szinművei gyorsan következtek, és K. pár év alatt a legkedveltebb irók közé emelkedett. Hugo Viktor romantikus irányának volt Csató Pállal együtt nálunk képviselője. Mint novellista Jósika mellett kezdték felkarolni, magyarosabb volt, stilusa gondos, ragyogó és könnyed. Első drámai kisérletét: Ariadne a könnyelmü nő, 4 szakasz szomorújáték, 1838 szept. 24. adták, 1839 febr. 19. a Fehér és fekete 4 felvonásos szomorújátékot (prózában) és 1840. I. Károly és udvara című történeti drámáját 5 felvonásban, mely legutolsó és legjobb szindarabja. Mindezeket a romaticizmus tulzásai jellemzik, s erősebb drámai élet még sincs bennök. K. mint gentleman iró népszerű alak volt a szalonokban is, a nádori családnak ismeretségébe jutván, József nádor estélyein megismerkedett gróf Batthyány Lajossal, ki magántitkárául választotta; csakhamar a gyáralapító részvénytársaságnak is jegyzője lett, s jó fizetésbe jutván, gondtalan életet élt, estélyein a főváros legjelesebb iróit gyűjtötte össze. Meg is nősült, de házassága nem volt boldog. Később lemondott magántitkári állásáról. Mikor pazarlása miatt adósságokba jutott, s hitelezői elárvereztették butorait, főrangu hölgyek váltották meg és ajándékozták neki vissza. Ekkor visszatért Pestre s újra elfoglalta helyét a társaséletben és az irodalomban.
A drámairást még 1840. abbahagyván, inkább publicistai babérokra vágyott, s mérsékelt ellenzéki szellemben irt a politikai lapokban. 1841. egy politikai röpiratot adott ki Batthyánynak ajánlva: Polgári szózat Kelet népéhez, ez azonban nem keltett érdeket. Annál nagyobb és kötetről kötetre növekvő tetszéssel találkoztak elbeszélései, melyeket 1842. összegyüjtött, hogy 10 kötetben kiadja: K. Munkái, 8 köt. Pest 1842-52. E beszélyeknek nem annyira állandó értéke, mint izgató, érdekhajhászó hatása ragadta meg a közönséget a romantikus képzelet minden motivumával, szertelenségeivel és borzalmaival. Örömest választja a tragikus tárgyakat, de jelentékeny érzéke van a genrehez is. Formaérzékét, nyelvét is szerették. Általában nemes tehetség volt, de művészeti mérséklet nélkül dolgozott és tulzásainak lett áldozata. Az akadémia 1843-ban levelező tagjává, s ugyanakkor a Kisfaludy-társaság is tagjává választotta. Utolsó nagy hatást tett műve a Hazai rejtelmek c. regény volt, mely Sue hatása alatt keletkezett, s egyike legérdekfeszítőbb és hatásvadászóbb darabjainak. A benne rajzolt társadalmi állapotok nem hivek, az egész mese bizarr és képtelen, lélektani alap nélkül való, de a szenvedély egy-egy nyilatkozatát ebben is megkapó erővel rajzolja, s meglepő részletei vannak; különösen hiresek leirásai, melyeket az alföld jeleneteiből vesz. Eredeti és gazdag nyelve e műben már modorosságokba csap. E művével állt K. népszerüségének és hatásának tetőpontján (megjel. 2 köt., 1846-47), s virágzása csak a szabadságharc idején terjed. K.-t Batthyány újra felkérte titkárául, s a gróffal Pozsonyba ment az országgyülésre, majd Pestre jöttek. Adósságai folyton nyomták. 1848. miniszterelnöki irodaigazgatóvá nevezték ki. Majd Pesten és Debrecenben Szemere Bertalan mellett volt osztálytanácsos. A világosi katasztrófa után mindenét lefoglalták, de sikerült irományait elégetnie. Előbb atyjához vonult, majd az Érmelléken rejtőzködött, Haynau bukása után önként jelentkezett Pesten. Megpróbált a szépirodalomból megélni, de harmadrangú irók szorították ki a lapoknál. Pénze elfogyott hitelezői zaklatták, ekkor jött atyja halálhíre; e csapás és a nyomor megtörte finom és jólléthez szokott lelkét, s midőn 1850. karácsonykor Albrecht főherceg félesztendei meggondolási idővel hivatalvállalásra szólította fel, nagy lelki közdelem után elfogadta az ajánlatot. Szatmáron lett másod-, majd Aradon első megyei biztos. Ezért a magyar társadalom elfordult tőle. Egy évig Pesten a hivatalos lap szerkesztésében segített, de nem tudott dolgozni, meghasonlott önmagával, mindenki kerülte, sőt népszerütlensége miatt a hatalom is elejtette. Rendelkezési állapotba helyezték. Később mégis ülnöki állást adtak neki a nagyváradi bünfenyítő törvényszéknél, de midőn 1863 nov. ismét csődbe került, nyugdíjazták. Nyomora és a közmegvetés közepette valóságos megváltás lett reá a halál. Élte ez utolsó szakában is irt még, igy 1850. családjánál a diószegi szőllőben meghúzódva dolgozta Korvin c. történeti regényét, de többé nem hatott. Utolsó nagyobb munkája: A királyné olvasója. Azt a vádat, hogy tollát eladta, 1856. kezdték róla terjeszteni, amikor Erzsébet királynéhoz egy üdvözlő költemény jelent meg neve alatt; különben fellebbvalói lecsapással fenyegették s a költemény gyarló volt. K. mindenesetre hibázott, de a társadalom a hasonlók közül talán rajta töltötte ki legjobban bosszuját. Később akadtak nemeslelkü védői, igy irótársa Degré Alajos. Szépirodalmunk történetében az az érdeme van, hogy Jósika és Eötvös első regényeivel párhuzamosan a 40-es években ő a novellát művelte társai közt a legnagyobb tehetséggel, sok sikerrel rajzolta, s az elbeszélő próza fejlődésére lényegesen hatott.
