Kuthen

Teljes szövegű keresés

Kuthen (Kötöny), a Dnjeper balpartjától a Donig tanyázó kunok vezére volt 1238., midőn országára rontottak a mongolok, kikkel a Kalka vize mellett már 1224. harcolt. A csatával együtt most országát is elvesztvén, a Dnjeperen át a Dnjeszter és Pruth felé menekült s IV. Béla magyar királytól kérte befogadtatást. Megigérte, hogy mintegy 40 000 főnyi népével együtt megkeresztelkedik, ha szabadságaikban megtartja őket, IV. Béla, amellett, hogy örül a kereszténység növekedésén, a királyi sereg és tekintély nevezetes gyarapodását is várta e telepítéstől. Megajándékozta tehát K. követeit és maga is küldött követeket hozzá hitterjesztő dominikánusokkal együtt. A föltételek megállapítása után 1239 őszén K. és népe Havasföldről azonnal megindult Magyaroszágfelé, melynek határán maga IV. Béla nagy fénynyel fogadta őket. A nép még itt fölvette a kereszténységet s K.-nek maga Béla lett a keresztapja. A király, a magyarok zúgolódásával nem törődve, a Temes, Maros és Körös közében telepítette le. De már a beköltözés alatt sok baj volt a miatt, hogy magán birtokon keresztül kasul jártak, azokat használták, a nőket el-elragadozták. A király az e miatt panaszkodó magyarokat türelemre intette, korholta, sőt a kunok ellen tevőket keményen is megbüntette; ellenben a kunokat szivesen látta udvarában s nekik mindenféleképen kedvezett, hogy az új helyzettel megbarátkozzanak. A magyarok növekedő elégedettlenségének láttára a király 1240. a kői monostorban a magyar és kun urakkal tanácskozott s elhatározta, hogy a kunokat nemzetségenként külön megyékbe osztja fel s a magyarok és kunok közt való igazságtételt az illető megye ispánjára bizza. A kunok szét is oszlottak a megyékbe, maga K. pedig Pesten telepedett le. A bizalmatlanság azonban egyre tartott s midőn az év végén a mongolok jövetelének hire terjedt, a nép szerte hirdette, hogy K. s kunjai csak előre küldött kémeik, kik a mongolok betörése után azonnal a magyarokra támadnak. Midőn 1241 márc. 12. a nádor már megütközött a mongolokkal, IV. Béla a németeken kivül a kunokat is Pest alá rendelte. Midőn itt portyázás közben az elfogott mongolok közt kunt is találtak, még jobban megerősödött a nép hite, hogy a mongolok voltakép kunok, hogy tehát ezek az ország romlásának okai. utcai forradalom tört ki, s a tömeg K. halálát kivánta, amire Frigyes osztrák herceg magatartása is bátorította. K.-t magához hivatta ugyan a király, de védelméről nem gondoskodván, a nép ostrom alá vette a kun király házát. K. s emberei nyilaztak a tömegre, mely azonban betódult a házba s K.-t és háza népét lekaszabolván, holttesteiket az ablakon át az utcára dobta. Erre a vidéken is elkezdődött a kunok üldöztetése. A kunok, kik pedig éppen a királyhoz készültek csatlakozni, keményen ellenálltak, dultak, pusztítottak s ha egy-egy magyart levágtak, rendesen hozzá tették: «Ezt Kuthenért!» Végre nagyrészük a Száván át Bolgárországba menekült. (Roberius, Siralmas éneke.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem