Kurtakigyó
Kurtakigyó (Pelias Merr.), a vipera-félék családjába tartozó kigyónem, amelynek legközönségesebb faja a közönséges K. vagy a keresztes vipera (P. berus Merr.) Egyik főjellemvonása elől keskeny, hátrafelé gyorsan szélesedő lapos feje, melyet elől apró pikkelyek fednek. Nyaka a fejtől jól elkülönült, oldalt kissé összenyomott; törzse elül feltünően vastagabb, farka aránylag igen rövid, hátulsó harmadában igen vékony és rövid, kemény csúcsban végződik. Pikkelyei többé-kevésbbé kocsányosak, hasát széles harántpajzsok fedik s ezek farkán kétsorosak. A him 65, a nőstény 78 centiméter hosszu. Európa majdnem legnagyobb részében otthonos, ugyszintén Közép-Ázsiában is; hazánkban meglehetős közönséges, erdőkben, mezőkön, szőllőhegyekben stb. tartózkodik s itt földalatti lyukakban lakik; a napon örömest sütkérezik, de nappal mindig szendergő állapotban van s ilyenkor meglehetős lassu, mig ellenben alkonyatkor élénkülni kezd. A fákra is fel tud kúszni, sőt a vizben is úszik. Főleg egeret és cickányt pusztít, de a madárfiókot, sőt szükség esetén a békát sem veti meg. Télen nagyobb csapatokban téli álmot alszik s csak április havában búvik elő. Igen ingerlékeny és hamar dühbe jön, ilyenkor aztán harap. Áprilisban és májusban párzik s ilyenkor több pár keveredik össze; a nőstény augusztusban és szeptemberben rakja le tojásait. A fogságban igen ritkán eszik. Harapása igen veszélyes, bárha a harapásnak csupán 10%-a a halálos s a halál majd egy órán belül, majd hetek multán következik be. Mérgezése ellen legjobb orvosszer a szeszivás, de ezenkivül jó a sebet erősen kiszívni, kimosni vagy kiégetni. Hazánkban több fajtája él. Ellenségei a menyét, sündisznó és kigyászsas.
