Kürt
Kürt (Cor, Corno). A használatban levő mai K. rézfuvóhangszer, melynek őseredeti alakja elvész a régi kor homályában. Több mint valószinü, hogy kezdetben állatok szarvából készült, leginkább vadászati alkalmakra. Későbben fémanyagból, s mint ilyen már a régi ősnépeknél sokféle módosuláson ment keresztül. Voltak egyenes vonalba futó s görbített K.-ök. Az egyenes vonalba futó régi alaku K.-ök maradványai még manapság is az u. n. havasi s pásztor-K.-ök. Hogy a hang simább, élesebb s határozottabb szint nyer az ércből, rézből, bronzból, ezüstből stb. mint a fából vagy állatszarvból készült K.-ökből: erre a régi népek is csakhamar rájöttek, valamint arra is, hogy a K. hangcsövének hosszusága feleslegessé válik annak behajlítása által. Azért a történeti adatok s relief-maradványok eléggé igazolják, hogy már a régi egyiptomiak, héberek, s utánok a görögök és rómaiak széltében használták a hajlított fémből készült K.-öket. A XVII. sz. találmánya a réz-K. csövének köralaku hajlítása, miáltal a hang egyenletesebben képződik az ily csövekben. A mai használatu K.-ök kétfélék, u. n. természetes és mesterséges gépezetü K.ök. Mind a kettő vékony csőből indul ki s az alsó végén széles öblü hangfogóban végződik. A természetes K.-ből a játszó a hangszer felső végére illesztett, ki- s beilleszthető keskeny rézfuvóka által hozza ki a hangokat, csupán ajkainak szűkebb v. tágabbra való szorításával, s a befuvás által. Az ily természetes K.-ök, melyek mind C alaphangra vannak hangolva, a következő természetes hangok kihozatalára képesek, u. m.:
Az ily természetes hangok kihozatalára a mesterséges, vagyis a billentyükkel allátott K. is képes, csak hogy a másik felett azzal az előnynyel bir, hogy a közbeeső kromatikus hangokat is képes kihozni a billentyű segítségével. A K. a legváltozóbb alapon álló transzponáló hangszer. Normálisan C alapon áll, s a K.-re mindig csak C skálában szokás irni, rendesen violin-kulcsban, s csak a mély hangok jeleztetnek basszus-kulcsban. De azért nem mindig C-ben hangzik, hanem aszerint amint ilyen v. amolyan hangalapon álló fuvóka illesztetik a felső fuvócsőbe. Azért e fuvókák sokfélék, majdnem annyifélék, ahány különböző hang van; van p. Es, A, E, B, G stb. fuvókák s ezek mind ugyanannyi hangnemet jelentenek, vagyis ha a fuvóka F-en áll, akkor a normál C-skála F-skálának hangzik s igy tovább. A C normál hangot az egyvonásos c képviselvén, az egy nyolcaddal lejebb hangzik, s igy az egész skála is. Ha a fuvókacső változik, akkor a normál C-hez az a hangköz viszonylik, melyet képvisel; F-ben tehát a C egy nagy felnegyedet képvisel, mely azonban egy nyolcaddal szintén lejebb hangzik, s igy minden más hangalapu csővel szemben az illető hangköz szerint alakul a viszony. Különös sajátsága, hogy képes a hangokat tompítani, mint a vonós hangszereknél a nyeregre illszteni szokott hangtompítók (l. o.). A K.-nél ez azáltal jő létre, hogy a játszó a joggkezének fejét az alsó, szélesnyilásu hangtölcsérbe dugja s azzal tetszése szerint elzárja, vagy mérsékli a fuvás által beléáramló légoszlopot. A K. egyike a legszélesebben használt s elterjedt rézfuvóhangszereknek. Egyformán használatban van szinházi mint hangversenyi s katonai zenekaroknál.
