Kakujay

Teljes szövegű keresés

Kakujay, 1. Gyula, közgazdasági iró, szül. Temes vmegyében 1847., megh. 1882 jul. 1. Iskoláit Temesvárt, a jogot Pesten végezte. Már jogász korában nagy hajlamot érzett a közgazdasági tudományokhoz s hogy azokban magát még jobban kiképezze, 1869. Párisba ment, hol Chevaliert hallgatta. Párisból hazajövén, egy ideig a Temesi Lapokat szerkesztette, s jelentékeny érdemet szerzett a magyarosodási mozgalomban. 1874 óta a fővárosi hirlapoknál dolgozott. Egy darabig a kisbirtokosok országos földhitelintézetét létesítő bizottságban a titkári teendőket vitte. Utóbb a Pesti Hirlap közgazdasági rovatát vezette.
2. K. Károly, tanfelügyelő, szül. Bruckenauban (Temes) 1840. Végezte Versecen a reáliskolát, azután Budapesten az akkor fennállott csász. kir. pedagogiumot. Azután több helyt volt elemi főtanító. Az 1867-es idők Nagy-Kikindán találták, ekkor alapította Rillel és Schwickerrel a Délmagyarországi Tanítóegyletet, melynek első elnöke lett. 1872. temesvári tanítónak választották meg, 1879. ugyanott igazgató lett. Azután a kormány temesvármegyei segédtanfelügyelővé tette, mely állásában 1880. érte a véglegesítés. 1890 óta Fogaras vmegye, jelenleg Brassó tanfelügyelője. Irodalmi dolgozatai tanügyi munkák. Megirta Temes vmegye népoktatásügyének történetét, irt a népiskolák számára egy természetrajzot s a németajkuaknak a magyar nyelv elsajátíthatására egy tankönyvet (Der ungarische Sprachunterricht).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem