Kafúzok

Teljes szövegű keresés

Kafúzok (cafusos) névvel a szines emberfajtáknak (Amerikában az indusok és négerek között való) korcsait v. keverékeit jelölik. Ez a név ugyanazt teszi amit a zambo, amely nevet Amerikában a spanyolok lakta vidékeken használnak. A délamerikai K. általános erős, széles mellüek és karuak, amihez képest lábaik gyengén fejlődtek; arcvonásaik inkább az afrikai négerekre mint az amerikai indiánokra emlékeztetnek. Széles, lapított orruak, széles szájuak, duzzadt ajkuak, álluk azonban nem előre nyuló; nagy és fénylő szemüek. Legsajátságosabb a hajzatuk, mely mind a négerek gyapjas hajától, mind pedig az indiánok merevszálu hajától eltér; ugyanis a fejüket egy púposan kiálló és göndör hajszálakból álló összekuszált pamat fedi, melynek sürüjébe emberi kéz vagy a fésü alig hatolhat be. A K., kik már maguk is korcsok, a legkülönbözőképen keverednek, amely keveredéseket azonban a benszülött braziliaiak mind meg tudják különböztetni. A San Paoloban élő K. a négereknek és egy ma már ugyszólván kipusztult indus törzs (tamajok) korcs-ivadékai.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem