Jacopone
Jacopone (ejtsd: jakopóne) da Todi, olasz költő, akit születése helyéről, Todiról, a perugiai kerületben levő kis vársoról neveznek igy. Családneve dei Benedetti. J. 1230 körül született, megh. 1306 dec. 25. Eleinte ügyvédségre adta magát, de midőn fiatal nejét egy összeomló emelvény maga alá temette, szakított addigi életmódjával; minden vagyonát a szegényeknek, minden idejét a vezeklésnek szánta. Hihetetlen módon kezdte magát sanyargatni: arra vágyott, hogy az embernek minél inkább megvessék, utálják, kinevessék; örült, ha bolondnak tartották, és amiket tett, valóban igazolni látszott e hitet. Több verse van, melyeket mintha deliriumban irtak volna. A középkori miszticizmus nem nyilatkozik nála mindig ily féktelen és művészietlen formában, nem mindig egy beteg fantázia vad kitöréseinek benyomását teszik. J. csatlakozott azokhoz a bibornokokhoz, kik a pápával hadakoztak, de foglyul esett és Bonifác láncra verette és egy földalatti börtönbe csukhatta, hol a szerencsétlennek öt évig kellett sinylődnie. Csak Bonifác utódja, XI. Benedek adta vissza szabadságát 1303. Hogy erős költői tehetség volt, nem lehet vitatni, de e tehetsége csak versei egyes soraiban villámlik fel; egyenletes, művészi értékü költeményt alig irt. Sok ideig tulbecsülték, neki tulajdonítva számos oly művet is, melyekről ma már ki van derítve, hogy a XV. sz.-ból valók, s melyek alapján némelyek, p. Ozanam, Dante előfutárának is megtették. J.-t kiváló latin költőnek is hirdették, neki tulajdonítva a Stabat Mater-t is, melyet azonban igen illetékes birák szintén másnak, III. Incének tulajdonítanak. Irodalomtörténeti szempontból legérdekesebbek laudái, melyekben néhol már bizonyos cselekvény is folyik, föltüntetve azt az átmeneti stádiumot, melyben a párbeszédes dicsének lassan-lassan szindarabbá változott. V. ö. D'Ancona, J. da T., a Studi sulla Lett. Ital. de primi secoli c. kötetben.
