Határőrvidék
Határőrvidék, katonai végvidék (Militärgrenze), az Adriai-tengertől Erdélyig terjedő keskeny földrész, mely régebben Magyarországot a török birodalomtól elválasztotta. A H. a XVI. sz.-ban az ország széleinek a törökök elleni védelmére alkottatott, sajátszerü katonai szervezettel, s a legujabb időkig megmaradt azután is, miután felállításának célja, a törökök elleni védelem gyakorlati jelentőségét elvesztette. A H. a magyar szent korona joghatósága alá tartozó s attól jogosan soha el nem szakasztható területrészekből alakíttatván, a magyar államterület kétségtelenül lényeges kiegészítő részét képezte mindig, és jogilag és pedig aszerint, amint annak alakítására szolgáló területrészek az anyaország v. pedig a kapcsolt részek területéből vétetett, - az anyaországhoz, illetőleg a kapcsolt részekhez tartozni soha meg nem szünt. Az ország sérelmeinek 1848 előtt is egyik nem leglényegtelenebb pontját képezte az, hogy a katonai kormány a H. területén nemcsak a tisztán katonai ügyekben, hanem a polgári igazgatás (közigazgatás s törvénykezés) tekintetében is, és nem a törvényes magyar rendszer, hanem az osztrák rendszer behozatalával gyakorolt törvényhatóságot. A sérelem azonban orvosolatlan maradt. Az 1848. V. t.-c. a H.-nek is országgyülési szék- és szavazatjogot tulajdonított, s számára összesen 15 követet állapított meg. És pedig a horvát határőrvidéknek 8 követet; a szerémi végvidéknek hármat; a csajkások kerületének egyet; a bánsági végvidéknek hármat. Ez azonban a papiroson maradt, 1850. pedig a H. külön koronaországnak nyilváníttatott. Az alkotmány helyreállítása után az 1868. XXX. t.-c. (magyar-horvát kiegyezés) Horvát-Szlavon- és Dalmátországhoz tartozóknak ismerte el: 1. a likkai, 2. ottocsányi, 3. ogulini, 4. szluini, 5. első báni, 6. második báni, 7. varasd-kőrösi, 8. varasd-szentgyörgyi, 9. gradiskai, 10. broodi, 11. péterváradi határőrzezredeket vagyis az első 8 ezredből álló horvát és az utolsó 3 ezredből álló horvát és az utolsó 3 ezredből álló szerémi végvidéket. Ami által a Magyarországhoz tartozóknak ismertettek el: 1. a bánsági H.-et képező: a) román-bánsági, b) szerb-bánsági, c) német-bánsági ezredek és 2. a titeli zászlóalj vagyis az u. n. csajkások kerülete. (Az 1848. V. t.-c. a román bánsági ezredet oláh-bánsági, a szerb-bánságit illyr-bánsági ezrednek nevezi.) A katonai kormányzat megszüntetése, a területrészeknek az ország illető részeihez visszacsatolása, vagyis a «H.-nek polgárosítása», azonban nem akkor, hanem csak későbben, s nem egyszerre, hanem fokozatosan történt. Legelőször polgárosíttattak ő felségének 1871 jun.8. kiadott legfelsőbb nyilatkozványával a horvát H.-hez tartozó varasd-szentgyörgyi és varasd-kőrösi ezredek, melyek Horvát-Szlavonországgal Belovár vmegye név alatt közigazgatásilag egyesíttetett. Egyidejüleg a magyar-horvát tengerparton fekvő Zengg szabad királyi város (Segna) Fiume vármegyéhez, a második báni határőrezredben fekvő katonai Sziszek pedig Sziszek várossal egyesíttetvén, Zágráb vármegyéhez csatoltattak. A Horvát-Szlavonországhoz tartozó többi ezredeknek polgárosítása, - miután azoknak lakossága a védkötelezettség tekintetében a magyar korona országainak többi lakosaival 1873 aug. 8. kelt legfelsőbb elhatározással egyenlővé tétetett - 1881 jul. 15. kelt legfelsőbb elhatározással 1881 aug. 1.történt, amely visszacsatolást az 1882. XL. t.-c. törvénybe iktatott.
A magyar H.-nek polgárosítása még előbb ő felségének 1872 jun. 9. kelt nyilatkozványával történt. A visszacsatolást az 1873. XXVII. t.-c. iktatta törvénybe. Ennek értelmében: 1. a volt román-bánsági ezred és a volt szerb-bánsági ezrednek 12. százada, vagyis a karánsebesi, teregovai, bosovici és orsovai szolgabirói járások Karánsebes székhelylyel «Szörény» vmegye elnevezése alatt önálló törvényhatósággá egyesíttettek; 2. a volt szerb-bánsági ezredből a fehértemplomi szolgabirói járás Krassó vármegyébe; 3. a volt szerb bánsági ezredből és a volt német-bánsági ezredből a károlyfalvi és a kubini szolgabirói járások Temes vmegyébe; 4. a szerb-bánsági ezredből és a német-bánsági ezredből a pancsovai, ujfalvi, alibunári, antalfalvi és a perlaszi szolgabirói járások Torontál vmegyébe; 5. a titeli zászlóalj (csajkások kerülete), vagyis a titeli és zsablyai szolgabirói járások Bács-Bodrog vmegyébe bekebeleztettek; 6. Pancsova, Fehértemplom és Karánsebes városok önálló törvényhatósági joggal felruháztattak. A törvényhatóságok és a községek rendezéséről szóló törvények bizonyos módosításokkal a magyar határőrvidéki részekre kiterjesztettek. A törvény egyidejüleg a részeknek országgyülési képviseletét szabályozta, s törvénykezési és egyéb tekintetekben intézkedik. Az 1886. XXI. t.-c. «a törvényhatóságokról» Krassó és Szörény vármegyéket egy törvényhatósággá egyesítette. A három városból pedig csak Pancsovát hagyta meg törvényhatósági joggal felruházott városnak; miután Fehértemplom és Karánsebes városokat mint törvényhatóságokat már az 1876. XX. t.-c. megszüntette, s azokba a vármegyékbe kebeleztette, amelynek területén feküsznek; az 1876. XXXIII. t.-c. pedig Fehértemplomot Temes vármegyéhez csatolta.
A H.-nek legnevezetesebb jogi intézménye a házközösség volt. A határőrség törzscsaládokra volt osztva, melyeknek mindenike az összes hadképes tagokkal egy házközösséget képezett. Minden házközösségnek közös ingatlan törzsvagyona volt, mely a közös családnak elválaszthatatlan járulékát képezte, s attól nem volt sem elszakítható, sem elidegeníthető. A házközösségnek célja a hadképes erőnek biztosítása, jó állapotban fentartása volt, amiért a törzsvagyon fentartása, mint a törzscsalád életének biztosítása, a közhatóságok felügyelete s gondoskodása alatt állott. A házközösségi szervezetnek alapelvei voltak: a család törzsvagyonát képező földbirtok, - melylyel minden hadképes ficsaládtag katonai kötelezettsége volt egybekapcsolva, - el nem idegeníthető; adóssággal csak rendkivüli esetekben, bizonyos kis értékig terhelhető; ha a földbirtok házasság, örökösödés vagy végrendelet utján nem határőr tulajdonába ment át, ez köteles volt azt bizonyos határidő alatt határőrnek eladni; a vagyon felett végrendeletileg csak a család utolsó sarja intézkedhetett, és ez is csak akkor, ha oly egyének sem voltak már, kik a házközösségbe visszatérés jogának fentartásával a házközösségből kiléptek; a házközösség feloszthatatlan, felosztásnak csak kivételesen és csak ugy lehetett helye, ha mindenik osztályos rész számára a házközösség fentarthatását biztosító földbirtok maradt meg. A H. polgárosítása folytán a házközösségnek alapja megszünvén, annak a társadalmi változott viszonyokkal s intézményekkel össze nem egyeztethető volta s árnyoldalai, jelesül a szabad rendelkezési jognak a polgári jogegyenlőséggel ellentétben álló hiánya; a nemzetgazdasági emelkedés feltételét képező hitelfejlődésnek lehetetlenítése mindinkább érezhetőbbekké válván, a hazai törvényhozás már 1873. XXIX. t.-cikkel a házközösségek felbonthatóságát fakultative - ha a szavazási joggal biró mindkét nembeli házközösségi tagok többsége kivánja - megengedte, a vagyonszerzési jogot illetőleg addig fennállott megszorításokat megszüntette, s ugy élők között, mint halál esetére a szabad vagyonrendelkezési jogot megállapította s biztosította. Minthogy azonban a törvény által célbavett és óhajtott eredmény elmaradt, mert a lakosság a házközösség felbonthatóságának jogát igénybe nem vette: az 1885. XXIV. t.-c. a polgárosított magyar határőrvidéken a házközösségi intézményt megszüntette. A törvény szerint a házközösség felbontása a törvény hatályba léptétől számított 2 év alatt egyezség utján foganatosítandó; a két évi záros határidő lejárta után a házközösség megszüntetése miatt az eljárás hivatalból teendő folyamatba. A házközösség iránt a lakosságban nyilvánuló kegyeletnek azonban a törvény azáltal tesz eleget, hogy a tényleges osztály foganatosítására a családtagokat nem kényszeríti. Tényleges felosztásnak csak akkor kell történnie, ha azt a jogosult családtagok többsége elhatározza; ellenkező esetben a házközösség megszüntetése csakis a tulajdonjog arányának megállapítására s telekkönyvi kitüntetésére szorítkozik, mig azok, kik a közösség megszüntetése után vagyonközösségben akarnak élni, ezt a jogukat továbbra is érvényesíthetik. A megszüntetési eljárás a törvény szerint nem biróság, hanem közigazgatási hatóságok hatásköréhez tartozik. Az eljárásra hivatvák, első fokban: a szolgabiró. Az eljárás gyors keresztülvitele céljából a törvény felhatalmazta a belügyminisztert arra, hogy a felmerülő szükséghez képest megállapítandó számban, s a szükség tartamára szolgabirói illetményekkel tiszteletbeli szolgabirákat nevezzen ki (ezek működésök megszüntetésekor a belügyminiszter által meghatározandó végkielégítésben részesítendők); - másodfokban a megyei közigazgatási bizottság által két rendes és két póttagból álló külön bizottság; harmadfokban: a belügyminisztériumban az államtitkár vagy egy miniszteri tanácsos elnöklete alatt, a belügyi és igazságügyi miniszter által kijelölendő két-két tagból álló tanács. Megjegyzendő végül, hogy a XVIII. sz.-ban Erdélyben is H.-et állítottak fel, és pedig 1764. a székely, 1766. a román (oláh) H.-et. Az erdélyi H. azonban már 1851. megszünt.
