Hajléktalanok menedékhelye.

Teljes szövegű keresés

Hajléktalanok menedékhelye. Nagy városokban és sürü népességü ipartelepeken az alsó néposztályoknak számos tagja nem rendelkezik állandó lakással. Az ilyen hajléktalanok nagy része ugyanis egész napját keresete után látva tölti el s igy voltaképen csak éjjeli szállásról kell gondoskodniok. Ez éjjeli menhelyeket vagy magánvállalkozók rendezik be, vagy társadalmi és közigazgatási támogatással mint intézetek jönnek létre. Mindkét esetben olyan helyiségekről kell gondoskodni, amelyekben egymásra nézve idegen személyek alvással töltik együtt éjszakáikat. magánvállalkozással e menedékhelyek és éjjeli szállások legtöbbnyire a piszoknak, nyomornak és erkölcstelenségnek barlangjává válnak. A legutóbbi idők közegészségügyi és rendőri intzékedései ugyan jelentékenyen javítottak ez állapotokon; csakhogy azért a tényleges szükség még mindaddig fen fogja azokat tartani, amig más hatósági, vagy társadalmi uton bizonyos humánus intézkedésekkel feleslegesekké nem válnak. Igen célszerünek bizonyultak e téren a községi menedékházak, amelyekben közegészségi és rendőri felügyelet alatt vétetnek fel a szállást keresők. ezek berendezésénél két rendszer van elterjedve, t. i. a barak- v. kaszárnyarendszer és a családi rendszer. Az előbbiek gyakoribbak és ugy vannak berendezve, hogy a férfiak és nők elkülönítve nagy hálótermekben, elkülönített fekvőhelyeken, de mégis együtt alusznak; természetesen egyszerre kell lefeküdniök és ugyancsak egyszerre kell felkelniök. A családi rendszer szerint berendezett menedékhelyeken a jelentkező hajléktalan családok tagjai nem választatnak szét egymástól, hanem együttesen szállásoltatnak el a megfelelő kisebb helyiségekbe. Mindakét rendszerü menedékhelyeken nagy gondot fordítanak a lakók tisztaságára és egészségére, igy p. a legtöbb menedékházban fürdők vannak berendezve és némely helyen a fürdés kötelezőleg van kiszabva, ragályos betegségben levőket nem vesznek fel stb. sok helyen a menedéket keresők este meleg vacsorát kapnak, másutt pedig a menedékház munka-közvetítéssel is foglalkozik. A hajléktalanok menedékhelyeinek kérdése nagyon szorosan összefügg a jótékonyság és a szegényügy kérdésének megoldásával. Nálunk a fővárosban a Rottenbiller-utcában van egy hatósági menedékház, amely barak-rendszerben van szervezve.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem