Háborgatások
Háborgatások (perturbatio). Ha a Nap körül egyetlenegy bolygó keringene, akkor erre nézve a Kepler-féle törvények szigoruan állanának. A többi bolygó a tömegvonzás általánossága és kölcsönössége folytán az egyszerü mozgásoktól eltéréseket hoz létre, melyeket - anélkül, hogy e névvel valamelyes szabályellenességet akarnánk jellemezni - H.-nak nevezünk. Ezek kiszámítása, mely teljes szigorusággal ugyan nem, de tetszőleges pontosságig eszközölhető, sajátságos, a dolog lényegében nem indokolt, hanem csak a számítási módozatokra támaszkodó nomenklaturát hozott forgalomba. E szerint a háborgatott bolygó az, melynek pontos mozgását éppen keressük, a háborgató, melynek vonzása a Kepler-féle egyszerü mozgást megmásítja. Abszolut H. számítása az, mely valamely bolygónak tetszőleges időben megadja helyét: speciális, ha a bolygó egy bizonyos, ismeretes helyéből kiindulva, az idővel felszaporodó H.-at, mintegy pontról-pontra számításba vesszük. Az utóbbi számítási mód ugyan nem enged betekintést az ég mekanizmusába, mint az előbbi, de kényelmesebb és gyorsabb lévén, különösen a kis bolygók és üstökösök kiszámítására ajánlható. A H.-at végül ugy foghatjuk fel, mint eltéréseket, melyek a bolygó pillanatnyi elliptikus helyét befolyásolják, vagy mint eltéréseket, melyek a bolygót magával az idővel változó Kepler-féle ellipszisben mozogni készítik. Amazok a koordináta H., emezek az elemek háborgatásával vagy röviden az elemek változása. Mivel a H. egyáltalában kicsinyek, természetes, hogy az elemek változása sokkal kisebb számbeli kifejezésekhez vezet. Csak a H. kicsinységének köszönhető egyáltalán, hogy őket kielégítő pontossággal kiszámítani képesek vagyunk; e kicsinység szerencsés okai, hogy a bolygók tömege a Naphoz képest igen kicsiny (a Jupiteré is a Nap tömegének alig 1000-ed részét teszi), hogy közel gömbalakuak, rendkivül nagy távolságok által elválasztottak, s hogy pályáik közel köralakuak és közel ugyanazon sikban - az ekliptikában - fekvők. A gyakorlatban a H. matematikai kifejezései kétfélék: az egyik neme, mint maguk a Kepler-féle ellipszisben történő mozgások, szabályos időközönkint visszatérők, és ezeket ezért periodikus H,-nak szokás nevezni; másik neme legalább látszólag az idő haladtával folyton egy irányban fölszaporodik, és ezek a szekuláris H. A H. elméletének lehető legrövidebben összefoglalt eredménye az, hogy a bolygók pályáinak nagy tengelyei, és ezért keringési idejök állandó változásokat nem szenvednek, hogy mindazon elemek, melyek a naprendszer állandóságára befolyást gyakorolnak, csak periodikus H.-at tüntetnek fel, és hogy csak a stabilitási kérdésben részt nem vevő elemek azok, melyek folyton egy irányban szaporodó H. folytán változnak. L. még Hold-egyenlőtlenségek.
