Gyakorló iskola,

Teljes szövegű keresés

Gyakorló iskola, a tanítóképző-intézetekkel egybekapcsolt oly népiskola, amelyben a tanítónövendékek gyakorlati kiképzésüket nyerik. Ez az iskola módot nyujt a tanítójelölteknek, hogy a nevelés és tanítás elveit gyakorlatilag megvalósítva szemlélhessék, továbbá arra is, hogy a tanításban és fegyelemtartásban maguk is önálló kisérleteket tehessenek. A magyarországi állami tanítóképző-intézetek mellett fennálló Gy.-k ugynevezett osztatlan népiskolák, vagyis oly tanintézetek, amelyekben egy tanító vezeti és tanítja egy teremben az elemi népiskola mind a hat osztályát. Ujabb időben azonban mindinkább tért hódít az a meggyőződés, hogy a Gy.-nak több osztályának kell lenni, mivel az osztatlan iskola nem nyujt elegendő alkalmat a tanítójelöltek gyakorlati kiképzésére.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem