Gy
Gy, gy. Ez a betü a magyarban lágy inyhangot jelöl, mely a d foghanghoz épp ugy viszonylik, mint a megfelelő kemény inyhang, a ty, a t foghanghoz (l. Hangok) E hangot régi nyelv emlékeink korában egyszerüen g-vel is jelölték, p. a Halotti beszédben gimils a. m.a gyimilcs vagyis gyümölcs. Ezt a jelet a velencei hittérítőktől kaptuk, mert a velencei nyelvjárás a ge gi szótagokat ma is igy ejti ki: Gye Gyi,. p. angyelo (angelo), angyal, Gyorgyo (Giorgio) György (mig az olasz köznyelv igy ejti: Dse, dsi). A palóc nyelvjárások a d helyett is gy-t ejtenek az i hang előtt: aggyig e. h. addig, másogyik, verekegyik stb. Viszont némely szók régente gyi-vel kezdődtek s a mai köznyelvben di-vel ejtjük: gyió, gyisznó, ma dió, disznó. Sok gy eredetibb j-ből lett, p. a gyarló e h. jarló, gyürü e. h. jörö, gyün e. h. jün, jön, gyere e. h. jere. A hosszu vagy kettős gy hang igy irandó: ggy, p. meggy, poggyász (tehát nem podgyász).
