Galen,

Teljes szövegű keresés

Galen, 1. Kristóf Bernát, münsteri püspök, szül. Bispinkben, Vesztfáliában, 1600 okt. 15., megh. 1678 szept. 19. Tanulmányait a münsteri jezsuita kollégiumban, majd a kölni, mainci, louvaini és bordeaux-i egyetemeken bevégezvén, a politikai pályán viselt többrendbeli hivatalt s végül 1650 nov. 14. münsteri püspökké neveztetett ki. Enyhítette az akkor duló éhinséget, előmozdította a kereskedelmet s megszabadította az országot az ott lakott idegen hadseregektől. De csakhamar kellemetlen bonyodalmakba elegyedett Münster lakosságával, kik Hollandiához fordulván ellene, 25,000 holland forintot kaptak, hogy haddal megtámadhassák őt. G. azonban 1200 lovas katonát nyervén segítségül a császártól, 1660. hódolatra kényszerítete a münsterieket s szigoru eszközökkel tartotta fenn uralmát. 1664-ben a badeni őrgróffal együtt a rajnai szövetség katonai ügyeinek igazgatójává neveztetvén ki, saját csapatai legnagyobb részével a törökök elleni háboru szinterére vonult. Viszatérvén innen, Angolországgal lépett szövetségre Németalföld ellen, de a háboru csakhamar véget ért; XIV. Lajos 1666-ban békeszövetséget eszközölt ki, mely a püspök minden javainak visszaadását biztosította. De csakhamar ujabb torzsalkodás keletkezett közte és Németalföld között, s Franciaországgal szövetkezve, ismét háborut indított azon ország ellen. Turenne francia hadvezérrel együtt eleinte több győzelmet vivott ki, de Koevorden ostrománál a vihar annyira tönkre tette seregét, hogy 1674. készséggel kötött békét, melyben megigérte, hogy egyszersmindenkorra lemond Németalföld megtámadásáról. A következő évben szint változtatott s Franciaország ellen lépett szövetségre a császárral. Dánia királyával és a brandenburgi választófejedelemmel meg a Svédország elleni háboruban vevén részt, a brémai hercegséget és több más helyet csatolt saját birtokaihoz. 1678. tetemes Frizországgal vivott háboruba keveredett. G. családja egyik legrégibb család Vesztfáliában, hol grófi rangra is emelkedett.
2. G. Fülöp, l. Lange.
3. G., orvos, l. Galenus.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages