Gaja

Teljes szövegű keresés

Gaja (Gaya) város Behar K.-indiai tartományban, 90 km.-nyire Patnától, a Gangesz egyik mellékvizénél, a Falgunál 67,760 lak. Az angoloktól származó uj városrész a hivataloknak, kaszárnyáknak és a meglehetősen virágzó selyemiparnak székhelye. A régi pedig szük és kanyargós utcáival a templomoknak, a papoknak városrésze. A rendkivül régi G., amely teologiai iskoláival már az ókorban is ismeretes volt, még most is fontos bucsujáróhely. Több mint 150,000 zarándok keresi azt föl évenként. Különösen hires a Visnunak szentelt templom, továbbá a várostól mintegy 10 km.-nyi távolságban álló fügefa, amelynek árnyékában a hagyomány szerint Szakjamuni oktatta hiveit. A város körül barlangtemplomok is vannak, köztük Szattapanii, amelyben Kr. e. 543. az első buddhista zsinatot tartották.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages