Faanyag
Faanyag vagy foszlatott fa (ném. Holzstoff, l. a mellékelt képet), koptatás által elemi sejtjeire bontott fa, melyet papiranyagként használnak. Faanyag-gyártásra minden lágy fa alkalmas, tehát a lombosfák épugy, mint a tűlevelüek, legkiterjedtebb mértékben azonban a lucfenyőt (Abies excelsa) és a jegenyefenyőt (Abies pectinata) használják, mert ezek könnyen foszlathatók és hosszu sejtüek.
Gyártási módja
a következő: A 30-40 éves fatörzseket körfürészszel 350-400 mmes hasábokra fürészelik szét; a hasábokról a kérget nyesőkéssel avagy az 1. ábrán előtüntetett koronggyaluval vágják le s végre az ágcsomókat kifurják vagy kifürészelik.
1. Koronggyalu.
Az ilykép előkészített hasábokat a 2. ábrán
2. Fa-foszlató. - Defibreur.
jelzett defibreur néven nevezett foszlatóra teszik, amely lényegében gyors forgásban levő homokkőből áll, melyhez a fát hozzászorítják s amely a nagyfoku surlódás folytán az egyes sejteket és sejtnyalábokat a hasábokról letépi. A homokkő burokjának a fa felvételére fiókjai vannak. A fiókokban az egyes hasábok egy fedő közbevetésével a kőhöz szorulnak. A kőhöz tapadt sejteket erős vizsugárral leöblítik. A foszlatóról lemosott anyag különböző sejtcsoportokból áll. Ezeket gondos, nagyság szerinti osztályozásnak vetik alá, mert papirosanyagként csak az elemi sejtek használhatók. Az osztályozást szitákkal végzik, de olykép, hogy a finom anyag mindig lebegő állapotban maradjon. A sziták részint henger-, részint sikalakuak. Rendszerint 6 részre osztják a foszlatott anyagot. Első sorban a forgácsokat különítik el azáltal, hogy az anyagot oly rostán szitálják, amelyen a forgácsok fennakadnak és csak a sejtnyalábok esnek át; ezt követőleg a legdurvább sejtnyalábokat választják el, még pedig rendszerint a 3. ábrán
3. Hengeres szita.
jelzett hengeres szita segélyével. Az anyag az egyik bővített csapon át a szitahengerbe folyik, innen a finomabb részek a szitaszöveten át a vályuba s innen a következő osztályozóhoz folynak, mig a legdurvább részek a szitán megakadnak. A szitahenger lassu forgásban van s igy a szitába akadt részek kiemelkednek a folyadékból; midőn a legmagasabb helyzetben vannak, vizsugár által kiöblíttetnek. A kiöblített durvább anyagot a másik bővített csapon áthaladó csurgón vezetik ki a hengerből. A hengeres szita szövetén átfolyó anyag most fokozatosan finomabb s finomabb szitára jő, mely az anyagot osztályozza. Ez osztályozást rendszerint a 4. ábrán látható sikszitán végzik.
4. Sziklaszita.
A sikszitáló felületek A és B kissé lejtősen vannak elhelyezve és forgattyu vagy külpontosan ékelt tárcsával és tolóruddal ide-oda lengő mozgásba hozatnak. Ezen elrendezés folytán a szitán át nem eső anyag a szitáról lerázatik s igy a szita felülete folytonosan tiszta és munkaképes marad. A szitán átfolyó anyag mindaddig ujabb szitákra kerül, mig a szitán áteső részek főleg elemi sejtekből állanak. Az ilyen anyagot I. osztályunak mondják s ezt már papiranyagnak lehet használni; mig II-V-ös anyagcsoportok, amelyek sejtnyalábokból állanak, még további felbontásnak vetendők alá. A sejtnyalábokat közönséges malomkőjáratokkal bontják, melyeket finomító járatoknak (raffineur) neveznek. A sejtnyalábokat lebegő, azaz uszó állapotban kell megőrölni, különben porrá őröltetnek.
A finomítóról lekerült anyagot az előbb ismertetett módon osztályozzák, mindenkor ügyelve arra, hogy a sejtnyalábok uszó állapotban maradjanak, különben összecsomósodnak. A most leirt műveletek folytán nyert I. osztályu anyag további feldolgozása azon távolságtól függ, melyre az anyag szállítandó; mert a távolság növekedtével a szárítás fokozandó. Ha a papirosgyár a faanyaggyár tőszomszédságában van és a faanyagot azonnal feldolgozzák, akkor csak fölösleges vizétől kell azt megszabadítani. E célra a 3. ábrán látható, bővített csappal biró szitahenger szolgál. A szitaszövet oly finom, hogy azon az elemi sejtek át nem eshetnek. A szitát kádba helyezik, melyben I.osztályu anyag uszó állapotban van és lassan forgatják. A viz a szita belsejébe s onnan a csapon át a szabadba folyik, mig a faanyag a hengerszitára tapad. A szitáról a F.-ot késekkel folyton lekaparják, a tartókba gyüjtik és tovaszállítják. Ha a F. távolabbra szállítandó, lemezt készítenek belőle, melyet kisebb távolságnál nedvesen, nagyobb távolságban teljesen száraz állapotban szállítanak. A lemez készítéséhez az 5. és 6. ábrán
5. Papirosgép hengeres szitával, keresztmetszetben.
látható gépet alkalmazzák.
A 6. Papirosgép hengeres szitával, alaprajzban.
F. az s jelü merítő készülékkel a T tartóba emeltetik. E tartóban egy C-vel jelölt szitahenger forog, mely bővített Q csappal bir. A viz a szitán át a hengerbe s onnan a csapon át elfolyik, mig a faanyag pép alakjában a szitára tapad, erről az 1-jelü nemezre és erről ismét a w-jelü fahengerre tapad. Ezen w hengeren rétegződik az anyag. Ha a réteg elérte a kivánt vasgtagságot, felhasítják, s igy összefüggő lapot vagy lemezt kapnak. A papirosgépről lekerülő faanyaglemezeket sajtolják, hogy viztartalmuk csökkenjen és a szállításra alkalmasabbak legyenek. A lemezeket teljesen a 7. ábrán jelzett gépen szárítják.
7. Papirlemez-szárító.
Ez lényegében egy gőzzel fütött rézdob, mely lassan forog és 4/5 részében szövettörlővel érintkezik. A szárítandó lemezt a szövet és dob közé teszik, a szövet a dobhoz simítja s igy közvetlenül melegül. A lemez egyszeri körülforgása után a lemez a szövet behatása alól felszabadul és kiesik. Aztán ujból beteszik, mig teljesen kiszáradt.
A F.-lemezt szokásos kéregpapirosnak is használni, de ekkor még tömöríteni is kell; e célból erős vashengerek között többszörösen áthengerlik, miáltal egyuttal simábbak is lesznek a papirlemezek. A F. oly papirosokhoz, melyek rövid ideig használtatnak, igen alkalmas; de hosszabb ideig megőrzendő papirosokhoz nem való, mert a levegő és világosság behatása folytán felbomlik, megsárgul és törékenynyé válik. A F.-ot ezért nem szokták papirosanyagnak, hanem csak pótanyagnak nevezi. A F. jelenléte a papirosban kémlőszerekkel v. górcsővel könnyen felismerhető. Kémlőszere a kénsavas anilin (5 gr. anilinszulfát 50 gr. lepárolt vizben feloldva) és a floroglucin (2 gr. floroglucinpor 25 cm3 alkoholban feloldva, az oldathoz 5 cm3 tömény sósav adva). Ha ezen kémlőszerekből F.-tartalmu papirosra egy-egy cseppet ejtünk, a kénsavas anilintól élénksárgára, a floroglucintól pirosra festetik. Górcső alatt a F.-ot a bélsugársejteken lehet felismerni. A bélsugársejtek ugyanis a feloszlatás folytán sem válnak el a fasejtektől s mert irányuk merőleges a fasejtek irányára, górcső alatt faanyagtartalmu papirosnál két egymásra merőleges irányban haladó sejtcsoportot láthatni.
