Faalakszámtáblák

Teljes szövegű keresés

Faalakszámtáblák, v. röviden alakszámtáblák. Egyes fák és állabok (l. o.) fatömegének megbecslésére szolgáló oly táblák, melyekből a fák alakszámát, ezeknek bizonyos, többé-kevésbbé könnyen meghatározható jellegei és viszonyai alapján kiolvashatjuk. Hosszu magyarázat helyett bemutatunk itt egy, az erd. zsebnaptárból vett alakszámtáblázatot Schindler után, mely a valódi alakszámokat (l. Faalakszám) tartalmazza:
A törzsalakszámok ritkás állásban felnőtt törzseknél 3-6 %-al kisebbítendők, nagyon sürü zárlatban felnőtteknél pedig 3-6 %-al nagyobbítandók. A faalakszámok megfordítva szabad állásban felnőtt fáknál 3-6 %-al növelendők, igen sürü zárlatban felnőtt fáknál pedig 3-6 %-al apasztandók.
E tábla használata már most kiderül a következő példából: Egy ritkás állásu erdőben felnőtt tölgyfa törzsének köbtartalma iránt érdeklődöm, mely már vágható (öreg) erdőben áll. Megbecsülöm magasságát, s itélem azt 20 méternek, tehát egy huszada 1 m., ily magasságban találom az átmérőt 50 cm.-nek, melynek megfelel a körlaptábla szerint 0,196 m2 körlap, ez szorozva a magassággal, adja az eszményi henger köbtartalmát a. m. 3,93 m3. Már most csak ezt kell szoroznom a törzsalakszámmal, mely a fennebbi tábla és az én fám viszonyai szerint 56 lenne, de miután «ritkás» állabban nőtt fel, a tábla magyarázata szerint 5 %-kal megkisebbítem, s igy lesz belőle 53. Ez azonban százalék lévén, igy irom 0,53, most evvel az eszményi henger köbtartalmát szorozván (3,93 X 0,53), lesz a fa törzsének köbtartalma: 2,09 m3.
Ujabb időben az alakszámokat leginkább a nagyban előforduló erdőviszonyok mellett felnőtt fákra, illetve azok átlagos alakjának megfelelő fatömeg kiszámítására alkalmazzák. E célra nagyon megfelelnek a famagasságok szerint rendezett mellmagassági alakszámok. Ilyenek vannak összefoglalva a tuloldali táblában:
A lucfenyő, bükk és erdei fenyő tömörfa-alakszámai (Baur szerint).
Az alakszámok elébe egy-egy 0-t kell gondolni az egység helyén, igy 0,172, vagy 0,220 stb. Ha már most egy lucfenyő-erdőben egy fa köbtartalmát tudni akarom, akkor famagasságmérővel (l. o.) megmérem annak magasságát, és a zsebemben levő mérőszalaggal annak kerületét mellmagasságban (1,3 cm. a föld felett), megkeresem egy körlaptáblából (zsebnaptár) vagy pedig kiszámítom a megfelelő körlapot, szorzom ezt a magassággal s ezt a szorzatot még szorzom avval az alakszámmal, melyet a fennebbi táblában, a fa magasságának megfelelő sorban megtalálok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages