Duroc
Duroc (ejtsd: dürok) Mihály. friauli herceg, francia marsal, szül. Pont á Moussonban 1772., ősrégi nemesi családból, megh. a bautzeni csatában, 1813 máj. 22. Kiképeztetését a châlonsi tüzérségi iskolában nyerte, azonban a nagy forradalom idejében Németországba menekült. Hazájába 1796. visszatérve, mint Bonaparte tábornok hadsegéde, az olasz hadsereghez került; az Isonzón való átkelésnél (1797 márc.) sulyosan megsebesült, de egyuttal zászlóaljparancsnokká is lett. Kitünt az egyiptomi hadjáratban is, továbbá Sziriában, Jaffa előtt, amiért visszatértekor dandártábornokká nevezték ki. Brumaire 18-án közreműködött a direktorium megbuktatásában, azután pedig mint követ sikeresen működött Berlinben, Pétervárott, Stockholm és Kopenhágában az első konzul érdekében, amiért hadosztálytábornokká s Napoleonnak trónralépésekor (1804) a császári palota főmarsaljává nevezték ki. A császár, aki D. nemes jellemét, szeretetreméltóságát és hű ragaszkodását ismerte, teljes bizalmával ajándékozta meg. D. állandóan ott volt kiséretében s mérséklő, közvetítő befolyást gyakorolt reá. 1805. ujra háboruba indult és Austerlitz mellett a gránátosok hadtestét vezérelte. A jenai csata után D. kötötte meg a békét Szászországgal, a friedlandi csata után pedig fegyverszünetet kötött a poroszokkal. Napoelon erre jutalmul friauli herceggé tette. Az asperni csata után a tartalék tüzérséget vezérelte Lobau szigetén, s a znaimi csata után fegyverszünetet hozott létre. A szerencsétlen orosz hadjárat után a Franciaországban visszasiető császár a gárdák ujjászervezését bizta reá. A bautzeni csatából való visszavonulás közben, Markersdorf mellett, a császár közvetetlen közelében ágyugolyó terítette le. Halála mélyen megindította a császárt, aki benne igazi barátot siratott és hogy még szent Ilona-szigetén sem feledkezett meg róla, mutatja végrendelete, melyben D. leányának tetemes összeget hagyott. D. tetemeit 1845. a párisi invalidusok templomában helyezték örök nyugalomra.
