Dagály
Dagály, dagályos (eszt.), a fenséges torzképe. Előáll, midőn az iró nagyokat akar mondani, azonban tárgya kisszerü, v. pedig az általa használt hasonlatok és képek, jelzők és körmondatok tulságosak és felette ünnepélyesek. A D.-ra, mint a fenséges torzképére illik a példabeszéd: «A fenségestől a nevetségesig csak egy a lépés». De a D. nemcsak a fenségessel, hanem az egyszerüséggel is összeütközik. Sok költő a körülirásokban, képletekben, a virágos kifejezések szaporításában látja a poézis jellegét, és azt, amit egy pár jellemzetes szóval villámszerüen lehetne az olvasó szeme elé állítani, nagy szavakba burkolja. A D.-nak ettől a nemétől sokkal kevesebben óvakodnak, mint a nagyszavu, homályos, misztikus D.-tól. Pedig a modern naturalisták és szimbolisták ott, ahol ujat vélnek adni és a levegőt kéknek, az eget zöldnek festik, mégis csak a D.-t egy uj nemmel szaporítják. A D.-hoz tartozik a bombaszt, az álpátosz, a stilus e kinövései és eltérései az egyszerütől és valódi fenségestől. - D. természettudományi értelemben l. Árapály.
