Csákány
Csákány. Régi magyar fegyver, mely - nevét tekintve - a törökfajta elemektől került hozzánk. A csákány szó ugyanis a török-tatár csak azaz üt, vág, metsz tőbül képzett igenév, mely a magyarnak teljesen megfelelő «csakan» alakban megvan a kirgizeknél, akik hosszunyelü baltaát értenek alatta. A C. szó (cekan, csokan, csjukan) el van terjede egész délkeleti és keleti Európában; megvolt már az ó-szlovénban, megvan az orosz, lengyel, vend, szerb bolgár, oláh és albán nyelvekben , ami arra mutat, hogy ama török elem hatásának nagyon réginek kell lennie. S valóban, a régészeti leletek szerint a C. elterjedése a kelet-európai népeknél a szarmaták feltünésével hozható kapcsolatba. Talán már a bronzkori C.-ok is a magyarországi leletekbena jazigoktul és más szarmata-törzsektől származnak; de ha ezt nem lehetne is igazolni, a kora népvándorláskori leletekben, mint Keszthelyen, Nemesvölgyön Ordason stb. előforduló C.-ok mindenesetre e népségnek tulajdoníthatók. Ez a típus hosszu, keskeny pengéjü mely éle felé csak kevéssé szélesedeik ki s tompa ,négyszögü fokkal van ellátva; egészben véve megfelel annak a - egész napjainkig fenmaradt fokos - tipusnak, melyet máskép baltának is hivnak és nagyban különbözik a régi germánok hosszan lenyuló, éllel ellátott csatabárdjától. A régi magyar C.-bólé tehát épp az a rész hiányzott, ami később megkülönböztető jegyévé vált: a madárorrhoz hasonló hegyes vég. A középkori magyar C. tipikus alakját Szt. László régi képein látjuk; ez már közeledik a bárdhoz v. szekercéhez, éle felé kiszélesedik a penge s az él félkörívalakuvá válik. Ez a tipus megvan a középázsiai törököknél is, akik ajbaltának vagyis holdbaltának, holdalaku baltának nevezik. A XIV. század vége felé a C. foka tüske alakuvá kezd átváltozni ,mely később mindinkább megnőtt s annál fontosabb szerepe lett, minél inkább elterjedt a lemezes páncél a régebbi pikkelyes vagy sodronygyűrüs vasing helyett. A XVI. század kezdetén már nemcsak nálunk, de nyugaton is feltüntek azok a madárorru C.-ok, melyeknél a vágásra alkalmas éles pengét a páncél átlyukasztására solgáló hegyes vég váltja fel; ez a tipus az után meg is marad, ugy hogy ma C. alatt csakis ilyen hegyes végü fegyvert értünk. (Arch. Ért. 1890. Évf. X. k. 406-408. I.)
C. a mai használatban 15-20 cm. hosszu s egy kevset meggörbített hegyes ék, melynek vastagabb vége, mint egy kapalyukkal van ellátva a nyél számára; a lágyab vagy laza kőzet ledolgozására szolgáló szerszám; különösen a kőszénbányászatnál nélkülözhetetlen; evvel a szerrszámmal kell a kőszéntelepbe bevágni a rést és vágatékot, hogy azután a kőszenet nagyobb darabokban lehessen lefejteni. Van kettős C. is , melynek egyik vége hegyes, a másik pedig a nyéllel kesesztbenálló éles ékalaku. Malmokban a malomkövek élesítésére szintén csákányokat használnak, melyek a legkeményebb acélból készítvék és rövid nyélre vannak erősítve.
