Camillus

Teljes szövegű keresés

Camillus Marcus Furius, mint főhadvezér elfoglalta Kr. e. 396. Vejit, melyet Róma 10 éven át eredménytelenül ostromolt. Majd meghódította Capenát és Falerit. A nép mindazonáltal arisztokrata érzülete miatt gyülölte. Állítólag azért, mert a Vejiben szerzett zsákmányt elsikkasztotta, számüzetésre itélte. Időközben nagy csapás érte Rómát. A gallok 390. Bevették s már a kapitoliumot ostromolták. A szenátus e bajban C.-ra gondolt. Diktátorrá választván a monda szerint abban a pillanatban jelent volna meg seregével, midőn a várőrség pénzért akarta megvásárolni az ellenség elvonulását. C. elszedte a Galloktól a zsákmányt s elüzte őket. Elismerésül megkapta a pater patrice címet. A város azonban fel volt dulva, s a plebeiusok Vejibe készültek átköltözködni. C. e szándékuknak utját állotta s mindent elkövetett, hogy a város mielőbb felépüljön. Még ötször választották meg diktátornak, midőn utoljára volt, az, 367. teljesen megverte az ujra betörő keltákat. Hasonlókép legyőzte a szomszéd equokat, volszkokat és etruszkokat, minek következtében Róma ismét visszanyerte előbbi hatalmát. Nem ok nélkül nevezték tehát C.-t Róma második megalapítójának. Bár nem volt a nép barátja, közbenjárására fogadta el a szenátus a Liciniusi törvényeket (l. o.) 367. A belső pártoskodás megszüntének emlékére aztán Concordia templomát építtette a Capitolium tövében. Meghalt 364. dögvészben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem