Ayrton

Teljes szövegű keresés

Ayrton William Edward, angol fizikus, szül. 1847. Már fiatal éveiben előszeretettel foglalkozott mértani, fizikai és mennyiségtani feladatok megfejtésével. Tanulmányainak befejezése után 1867. már mint dr. Hirst és Foster tanárok segéde működött és feltünést keltett a tiszta és alkalmazott mennyiségtan körébe vágó dolgozataival. Ugyanezen évben az indiai távirda szolgálatába lépett, hol társait kiváló képessége folytán jóval tulszárnyalta. Szolgálatba lépése után nemsokára az indiai kormány által tanulmányainak folytatása céljából előbb Glasgowba, később pedig a kontinensre küldetett. Indiába visszatérve Schwendlerrel együtt a távirdavezetékek rendszeres mérésének behozatalán fáradozott nagy sikerrel. 1872. visszatért Angolországba, hol az indiai távirdaintézet megbizásából szigetelők mérésével foglalkozott. Résztvett Wilham Thomson és Fleeming Jenkinnel az ez időtájt elkészült atlanti kábel elektromos megvizsgálásában és fektetésében. 1873. a japáni mérnöki tanintézet fizika- és távirda-tanárává neveztetett ki. mely állását 1878. megtartotta. Ekkor kezdett Perryvel együtt dolgozni, ki ugyanezen intézetnél a mekánika tanára volt. Visszatérve Angolországba Latimer Clark és Muirhead cég műszaki tanácsadója lett. mígnem ezzel felhagyva 1874. a City and Guilds of London Central Institute-nál az alkalmazott fizika tanárává neveztetett. ki, mely intézet létesítése körül kiváló érdemeket szerzett. 1881. a Royal Society, később pedig a British Association tagjává választották meg. Számos önállóan és Perryvel együtt irott dolgozatai közül megemlítendők a következők: On Ne specifice inductive capacity of gazes, The contact theory of voltaic action és A determination of v. Közvetetten leolvasásra berendezett elektromos mérőeszközök készítése terén szintén Perryvel közösen szép eredményt ért el s mint feltaláló általánosan ismert. Jelenleg az angol Physical Soctety és az Institution of Electrical Engineers elnöke.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem