Alapkötés.
Alapkötés. Az egyszerü szövetek egymásra merőleges irányban haladó két fonálrendszerből állanak. A szövet hosszirányában haladó fonálrendszert láncnak v. felvetőnek. a szélesség irányában haladót pedig vetőnek, bevetőnek, v. vetü- léknek mondják. E két fonálrendszer szálai, hogy szövetet alkossanak, különböző módon keresztezendők. A fonál-keresztezéseket kötésnek hivják. Valamennyi kötés, még a legváltozatosabb is, három elemi kötésre bontható, amelyeknek A. a nevök. A kötések jelzésére kockázott papirost - patronpapirost - használnak, amelyen azokat a kockákat szokás befesteni, ahol a láncfonál fedi a vetőt. E mintarajzon (patron, dessin) az ismétlésekig terjedő részt vagyis a mintaelemet vonalakkal szokás határolni.
1. ábra. 2. ábra. 3. ábra.
4. ábra. 5. ábra. 6. ábra.
7. ábra. 8. ábra. 9. ábra.
10. ábra. 11. ábra.
12. ábra.
A három alapkötés megnevezése, mintarajza s jellemzője a következő: 1. A vászonkötés - első ábra - jellemzője, hogy mintaeleme csak 2 lánc s két vetélő fonálból áll, s hogy a kötőpontok két átló irányában haladnak. Ez a kötés adja a legmerevebb szövetet. 2. A sávoly-kötés (serge - Köper) - 2. ábra - jellemzője, hogy minta-eleme legalább 3 láncból s 3 vetőből áll s hogy a kötőpontok csak egy átló írányában haladnak. Minthogy a minta eleme háromnál több fonálból is állhat, ezért a sávoly-kötés megnevezésekor a mintaelem fonalszáma is jelzendő (három fonalas sávoly stb.). A sávoly-kötés sokkal lágyabb szövetet ad a vászonkötésnél. 3. A fényes-kötés (atlasz, szatin) - 3. ábra - jellemzője, hogy a minta-eleme legalább 5 lánc- s 5 vető-fonálból áll, s hogy a kötőpontok szét vannak szórva.
A szövet egyik oldalán főleg a vetőfonal, a másikon főleg a láncfonal látható. A kötés megnevezésekor a mintaelem fonálszáma is jelzendő. Ez a kötés adja a legfényesebb és leglágyabb szövetet. A sávoly és fénylő kötésnél az egyik oldalon főleg a láncfonal, a másikon pedig főleg a vetülék látszik, s igy módunkban áll a szövet szinén az egyik fonalrendszert érvényre juttatni. A kötésnek az az oldala, amelyen főleg a láncfonal látható, láncoldalnak, a másik oldal pedig vetülék-oldalnak neveztetik.
A most ismertetett alapkötések s ezek változatai nehány szövetfajnál külön elnevezést nyertek. Igy a vászonkötés a gyapjuiparban posztókötésnek, a selyemiparban tafotakötésnek neveztetik; a vászon az a változata, amelyet a 4-ik ábra tüntet elő, vagyis amelynél a kötpontok többszörös lánccal s vetéssel állíttatnak elő, szalmakötésnek (Panamakötés), míg az 5-ik ábrában előtüntetett változata, amelynél a kötpontok egyszerü lánc, de többszörös vetülékkel készülnek, vetülék irányu bordás kötésnek (Rips travers), a 6-ik ábrában előtüntetett pedig, amelynél a kötpontok többszörös lánc, de egyszerü vetülékkel készülnek, lánc- v. hossz-irányu bordás kötésnek (Rips a long) neveztetik.
A sávolykötés leggyakrabban használt alakja a 2-ik ábrában látható 3 fonalas egyszerü sávoly vetülék oldala, a melynek csinvat (Drell) a neve, míg a 7-ik ábrában jelzett 3 fonalas sávoly láncoldala fonalgónak (croisé) neveztetik; igen gyakori továbbá a 8-ik ábrában látható 4 fonalas kettős sávoly, amely keresztbe szőtt (a kártolt gyapjuiparban Circas, a fésüs gyapjúnál Kaschmir) és 9-ik ábrában előtüntetett 4 fonalas szétszórt kettős sávoly, mely téli posztó (Tüffel) nevet visel. Gyakori a 10. s 11. ábrán látható töröttsávoly. A fénylő kötés leggyakrabban használt alakja a 12. ábrában látható 5 fonalas fénylő kötés láncoldala, amely a selyem-, fésüs gyapju- s pamutiparban szatén, atlasz (satin, atlas, bristol), a kártolt gyapjuiparban pedig simulékony posztó (doszkin) néven ismeretes.
