~VÁ
~VÁ, vékonyhangon VÉ, névmódositó rag p. só-vá, kő-vé. Ha az illető viszonyszó rövid a, e önhangzóval végződik, ez rendesen megnyújtatik, mint fá-vá henyé-vé; az u, ü, i röviden marad: hamu-vá, sürű-vé, mi-vé, semmi-vé. Mássalhangzó után az általános népnyelvben a v ehhez hasonúl, pl. dob-bá (dob-vá), tőr-ré (tőr-vé), lom-má (lom-vá). De némely tájejtésben változatlan marad. Két alakú ezekben: az-zá v. csak ritkán: av-vá, ez-zé v. szintén ritkán ev-vé.
Értelemre nézve: Változási, átalakulási viszonyt fejez ki, még pedig a) Midőn valami előbbi minőségét, mivoltát mintegy letevén egy másneműt veszen föl, pl. a vizet borrá változtatni. A sivatag vadont kies vidékké (vidék-vé) alakítani. A fa kővé vált. Az ige testté (test-vé) lőn. (János evangyéliomában). b) Szélesb ért. midőn valaki bizonyos ok vagy járulék által új állapotot ölt, mely az előbbin változást okoz pl. a bor évről érre jobbá lesz. A csemete vastag fává növekszik. Por voltál és ismét porrá leszesz. Porrá égett a falu. Kereskedés által gazdaggá lett. c) Jelenti uj életnem, hivatal, rang, méltóság fölvételét, s ez által az illető egyénnek mintegy átváltozását p. biróvá tették, tisztté (tisztvé) nevezték, báróvá, gróffá lett. „És ha királ consentiál az hitnek, tahátt (akkor) császárrá koronázzák és Max(imilian) urunkat királylyá.“ (Levél 1557-ből. Szalay Ág. 400 magy. 1. 238 1.) „Az isten embörré lön.“ (Debr. Legendásk. 53. 1.). d) Ezekben: olybá (= olyvá) tartom, olybá veszem, nak helyett áll: olyannak tartom, veszem, s mint, mintha következik utána. „Olybá tartom rosz embernek reám szóllását, mint szeméten gubás ebnek az ugatását.“ Szirmay Hungaria la Parabolis. Katalin verses legendájában is (92. lapon): „jobbá (jobb-vá azaz jobbnak) tartanám.“ Ezekben pedig: kissé (= kis-vé), kevessé, (keves-vé) kevesbbé (kevesb-vé), többé (több-vé, de a harmadik b-t nem irjuk ki), továbbá stb. a mennyiségi, mértéki állapot változását fejezi ki. e) Régiesen gyakran ul, ül névrag helyett áll, pl. a régi Halotti beszédben házoá (házává) am. házaúl, mint itt alább; a Debreczeni Legendáskönyvben: „Hogy özvegygyé (= özvegyül) marada“ (79. 1.) „Vendéggé (= vendégül) hivatá“ stb. Továbbá helyrag helyett is: „Urunk Jézusnak sziletése e világgá (= e világra. Ugyanott 53. 1. l. alább is.) A Carthausi Névtelennél eléjön: négygyé (= négyfelé) vágatá. (13. 1.). Ugyanott: nehézzé (nehéznek v. nehézül) tartja vala. (11. 1.) Arany Jánosnál is
„Tagot is embernek párjával az isten,
Ad csupán egy főt úrrá egész testen.“
Ad csupán egy főt úrrá egész testen.“
| Buda halála. |
Szintén a régieknél számtalanszor v nélkül csak az önhangzót (á v. é) találjuk, pl. a régi Halotti beszédben: „És adotta vala neki paradicsomot házoá“ (házaá, azaz házává, házaúl). Sz. Krisztina életében: „Méltóá töttél engemet“ (29. 1.) „Az oktalan állatokhoz egyenlöé tötted magadat (32. 1.). A Bécsi codexben: „És semmié egyébbé nem lesznek, hanem csak azzá, mié akarják lenni a papok.“ (Baruch 2). Ezekben: egyébbé, azzá, már úgy látszik a vé vá rejlik, hanemha így elemezzük: egyebb-é, az-á). Néha pedig v helyett j áll. „Kit őmagának lányájá választott vala.“ (Heszter. II.). „Teszitek őtet kétszer inkább pokolnak fiájá.“ (Müncheni cod. Máté XXIII.). l. V betü. Egy levélben 1557-ből olvassuk: „Enihán (egynehány) drabonthokath bocsáttam vala, hogy – az borokat el ne hadnájak az hegyekrül másvé (e helyett: máshová v. máshelyüvé) vinni. (Szalay Ág. 400 magy. 1. 262. 1.). A régieknél gyakran eléjönnek ra re v. ba be helyragok helyett, pl. a Carthausi Névtelennél: Fejérvárrá (90. 1.), Csanáddá (89. 1.), Veszprimmé (13. 1.), Pécscsé (90. 1.) Győrré (ez ma is divatos) stb.
