ŰZ, (1)
ŰZ, (1), áth. m. űz-tem, ~tél, ~ött, par. z. – 1) Ű v. ü! biztató avagy fenyegető hangon üvöltve hajtja, kergeti, sürgeti, sietteti, futtatja pl. a barmot. Ily ü! ü! hangon kiáltoznak a dunai hajóvontatók, midőn lovaikat megindítják, vagy sebesebb menésre biztatják. Űzi hajtja a lovat, ökröt. A kártevő barmokat elűzni, kiűzni a tilosból. A tolvajok tiz tulkot űztek el a gulyából. Szétűzni a nyájat. 2) A futó vagy megszalasztott embernek nyomában van, hogy elfogja, vagy messze távolitsa. Gyalog, lóháton űzni a megfutamodott ellenséget. Űzni a tolvajokat. Űzőbe vette a megszökött foglyot. 3) Távozni, elmenni, eltakarodni kényszerít. A csavargókat elűzni, kiűzni a városból. A csendzavarókat az országból kiűzni, száműzni. 4) Átv. ért. bizonyos munkán rajta van, azt folytonosan gyakorolja. Mesterséget, ipart, kereskedést űzni. T. i. aki mesterséget, kereskedést, ipart űz, foglalkodásainak mindenike a másiknak szüntelen mintegy nyomában van, és a kéz alá vett tárgyat mintegy üzőbe veszi, nyugonni nem hagyja. Rosz értelemben is használják, pl. fajtalanságot, gonoszságot űz. A székelyeknél: űzi az eszit am. fitogtatja, ügyetlenkedik. (Kriza J.). Ez igének gyöke a természeti indulathang ű v. ü, melyből öz képzővett lett üöz, öszvehúzva űz. Egyezik vele a héber úcz, (pressit, ursit) és magyar uczu, uszu.
Némely származékaiban a népies és irodalmi szohás inkább rövid ü-t használt, pl. ezekben: üzekedik üzelkedik, s az újabb alkotásu üzér, üzérkedik, üzlet, üzelem. Néha a régieknél pl. Pesti Gábornál: iz v. íz.
