UTÓHANG
UTÓHANG, (utó-hang) ösz. fn. 1) A hangnak lassudan, s gyöngéden csillapodó vége. Különbözik a viszhang-tól, mely az eredeti hangot ismételve adja viasza. 2) A szószerkezetben a végső hang, mely több hangból is állhat; különböznek: előhang, középhang, pl. ember szóban em előhang, b középhang, er utóhang; amennyiben t. i. az egyes részeket (gyök, képző, rag) közelebbről jelezni nem akarjuk vagy nem tudjuk. (Németül: előhang = Anlaut, középhang = Innlaut, utóhang = Auslaut). Különbözik a toldalékhang pl. a tájdivatos itt-eneg, ott-anag szókban eneg, anag; megint-elen szóban: elen; az ig rag után általában használtatni szokott lan len, pl. addig-lan, eddig-len, pedig-len; kivévén a mennyiben az a szónak már alkatrészévé vált, pl. egyetlen eredetileg am. egyiglen v. egyéglen, Katalin Verseslegendájában.
