UNOKA, (1)
UNOKA, (1), fn. tt. unokát; némely kiejtés szerént: onoka, innét onokát, onokám stb. A nemzetségi leszármaztatásban am. gyermekemnek gyermeke, vagyis, fiamnak vagy leányomnak mindkét nemü szülötte, magzata; összetétellel: unokagyermek. Kinek unokája van, az nagyapa. Unokám gyermeke, fia v. leánya: másod unokám, kinek én ősapja vagyok; unokám unokája: harmad unokám, kinek én dédapja vagyok; unokám unokájának gyermeke: negyedunokám; kinek én dédnagyapja v. némelyek szerént dédőse vagyok; innen e nevezetek: másod unoka (máskép: kisunoka v. ősunoka); harmadunoka, negyedunoka stb. A nemek megkülönböztetésére használják: unokafu v. fiunoka; leányunoka v. unokaleány. Unokafiam, unokaleányom.
Egyezik vele a szerb unuk fiunoka, és unuka nőunoka, a szlovák vnuk és vnucska; Miklosich szerint a mordvin unyk; továbbá a német Enkel, Enkelin. Eléjön a mandsuban: omoszi v. omolo. A német Enkel (a régi németben: enikel) szóról az Enke szóval együtt Adelung úgy vélekedik, hogy azok a régi latin anculus, ancula, ancilla szókkal egy eredetüek, melyek szolgát jelentettek. Köznépünknél is szokásban van, hogy a szülék gyermekeiket szolgájoknak nevezik. Jer ide szolgám. Ne sirj édes szolgám. Némely német nyelvészek az Enkel-t az Ahn szótól származtatják.
Régente használtatott magyarul vonoka alakban is. „Maradékoknak, vonokáknak avagy örökösöknek gyümölcsét nem követék.“ Teleki-cod. 17. 1.
