UJJ (2)

Teljes szövegű keresés

UJJ (2), v. ÚJJ, fn. tt. ujj-at, v. újj-at, harm. szr. ~a; kicsinezve: ujjacska; személyragozva: ujjam, ujjad, tájdivatosan s némely régieknél: ujj-om, ~od; a hosszu ú mindenütt maradhat. 1) Az emberi kéznek és lábnak öt felé vált hengerded, körmös végü a hajlékony görbülékeny részei. A kézen az első legvastagabbik hüvelykujj v. nagyujj, a második mutatóujj, továbbiak: középujj, gyürüsujj vagy nevendékujj vagy nevetlen ujj (ugyanezen utóbbi jelentéssel eléjön több nyelven mind az árja, mind az altaji nyelvcsaládban pl. szanszkrit nyelven: anáman [1) namenlos; 2) Ringfinger. Bőhtlingk], mongol nyelven nere ügei khoroghon), végre kisujj. Lábujjakon és között növő tyúkszemek. Ujjait kinyújtani, behajtani. Ujjaival fogni, enni. Ujjait egymásba kulcsolni. Ujjal mutatni valakire, mi gyakran a gúnynak jele. Valamint a testnek más nevezetesb részeiről, úgy erről is a közbeszédben és életben különféle átvitt értelmü szólásmódok és közmondatok divatoznak. Úgy tudom, mint az öt ujjamat, azaz, világosan, bizonyosan. Akár az ujjaimon elszámláljam. Oly szelid, oly engedékeny, hogy akár az ujjadra tekerheted őt. Hosszú újjai vannak, szeret csipni, lopni. Ezt a hírt ujjából szopta, maga költötte. Nem szoptam az ujjamból. Ezt a kis ujjamtól tudom, vagyis titkos módon jöttem rá. Ujjaink sem egyarányosak (v. sem egyenlők), különbségek vannak a természetben is. Ujjai közt átnézni valamit, engedékenynek lenni, úgy tenni, mintha nem látná. Ujját szájára teszi, hallgatásra int. Oly jó izü volt, hogy az ujjamat is megszoptam utána. Ha ujjadat nyujtod neki, a kezedet is kivánja, kevéssel nem elégszik meg, mindig többet zsarol. Azt se tudja, hány az ujja. Mit egy ujjal bedughatsz, ne várj többet oda. Ennek a kisujja is többet ér, mint amaz egészen. Ujjat húzni valakivel, ellenkező irányban működni, ellenkedni. „A maga idejében oly hatalmas egri püspök gr. Eszterházy Károlylyal is ujjat húztak a jezsuiták.“ Palóczy László (az országgyülésen 1840. apr. 23.). Meztelen mint a kis ujjam, melyen nem szoktak gyürüt hordani. Úgy maradt mint a kis ujjam. Mit kisujjaddal elnyomhatsz, ne nyomd azt a nagygyal. (Km.) Bibliai képes kifejezéssel jelent hatalmat. Isten ujja. Istennek ujjával űzöm ki az ördögöket. Luk. 11. 20. Káldi. – 2) Természetrajzi ért. mondják az állatok körmeiről, vagy lábaik egyéb végrészeiről, melyekkel ujjak gyanánt élnek. 3) Átv. bizonyos felső öltönyök derekához két oldalt oda varrott csőalaku részek, melyekbe a karokat ölteni szokás, németül: Aermel, kartakaró rész, latinul: manica, tótul: rukáwa, am. kézrevaló. Mente, dolmány, köpeny, szűr, üng ujja. Be van az én szűröm ujja kötve. (Népd.) Bő, szűk, hosszú, rövid, lobogós ujjak. Borjuszáju üngújj, széles. Sip ujjú üng, szűk.
A kiejtésben e két szó új (novus) mn. és új (digitus, manica) fn. rendesen egyenlő hangzatu; mindazáltal a közösebb szokás, több régi irók nyomán is, oda látszik hajlani, hogy különböztetésül a ,novus’ új a ,digitus’ és ,manica’ újj v. ujj legyen. Egyébiránt a val névutóval is mindig csak ujjal, nem: ujjjal. Ami a rokonságokat illeti, legközelebb áll hozzá a mongol üje (íz, tag; francziául: articulation, jointure, emboitement: membre; Jülgnél: Glied, Mal). Rokonok továbbá Budenz J. szerént ,digitus’ jelentéssel a lapp čute, a finnlapp čuvdde az enare-lapp szójárásban čuvdi, osztják tuj, vogul tul’e, zürjén ćuń; ,manica’ jelentéssel a lapp soje (szoje, s = sz a többi szóban is), sasse, finnlapp soaga, sogo, az enare-lapp szójárásban soaja (szárny, ujj), finn hiba, hia; déli vogul tajt, taut, votják sajas, saes, zürjén soj (brachium), sos (manica) cseremisz šokš, mordvin oša.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem