U

Teljes szövegű keresés

U, kisded alakban u, harmincznegyedik bötü az abécerendben, s tizenkettedik az önhangzók sorában. Vastag, tompa, mély hang, mely a szépszólás előnyére sokkal ritkábban fordul elé, mint az a o, vagy e i. A hanglejtőzeti változásban ellentéte az ü, pl. látunk ütünk, látjuk ütjük, lássuk üssük, lábunk kezünk, lapu kapu, köpü gyöpü, domboru gömbölyü, aluszik feküszik, vajudik szélhüdik. Némely tájakon, nevezetesen túl a Dunán némely szókban hibásan o helyett áll, mint, tulom tolom, gondul, gondol, szagul szagol, porul porol, stb. Bizonyos szókban közszokás szerint állandóan rövid, pl. ezek gyökeiben udu, ugat, ugrik, uhog, usdi, uszu, uszít, fut, dug, szug, lyuk, burok, szurok, csuha; különösen a rövid a v. o változata, mint buglya baglya boglya, tuszkol toszkol, kupor(ít) kapar stb.; továbbá állandóan rövid némely személyragokban, mint karunk, nyakunk, adunk; adjuk, adtuk, adnunk, és képzőkben, mint saru, kapu, gyalu, válu, lapu, szapu, adu. Némelyekben különböző tájejtés szerint majd rövid, majd hosszu, mint: un v- ún, ur v. úr, ut v. út, kut v. kút, csunya v. csúnya, ugy v. úgy, czucza v. czúcza. Ezekben és több más szóban, melyeket pontosan följegyzénk, túl a Dunán inkább a rövid, ellenben a Tisza vidékén és Erdélyben inkább a hosszu kiejtés divatozik. V. ö.
Némely szókban tájanként o-val váltakozik, mint uson oson, udu odu, udvar, odvar, tukma tokma, undok ondok, unoka onoka stb.; másokban pedig i-vel mint: lyuk, lik, tyuk, tik, szug szig, csuszamik csiszamik, csuma csima, lubiczkol libánczol, ludvércz lidércz, hosszu hosszi, koldus koldis, puczi piczi, szurtos szirtos, zsuzsok zsizsik, csuhu csuhi, előhasu előhasi; különösen a székely szójárásban uk, ük (ok, ök) személyrag helyett rendesen ik divatos, pl. apjik, anyjik, bundájik, testvérik, feléjik, melléjik.
Némely szók végén, kivált ha önhangzón kezdődő ragok s képzők járulnak hozzájok, v-re változik (valamint az ü is), pl. adu odv odv-as; daru darvak, szaru szarv; hamu hamv; olu olv-ad; (enyü enyv fenyü fenyv). Egyébiránt figyelemre méltó, hogy noha ragozáskor a végső rövid a, e hangok csaknem általánosan megnyúlnak, pl. apa, apá-t, apá-nak, apá-val, apá-k, teve, tevé-t, tevé-nek, tevé-vel, tevé-k stb. a végső rövid u, (valamint ü, i) soha hosszuvá nem válik, pl. kapu, kapu-t, kapu-nak, kapu-k stb.
Az ősnyelvben a mássalhangzóval végződő mély hangu szókban toldalékféle utóhangzás, mint: Undu Und; Kundu Kund; Tasú Tas; Borsu Bors; Bolhádu Bolhád; Hungu Hung (Ung); Pákozdu Pákozd; Szabolcsa Szabolcs stb. (mandsu nyelven is baturu bátor, kuka kék, dambagu tobák, niru nyil stb. általán a mandsuban minden szó, vagy önhangzón, vagy n mássalhangzón végződik). Hasonló utóhangzásnak látszik a gyapju, varju, sarju, borju, fagyju szókban; ezekben t. i. némely ragozásnál az u kiesik, pl. gyapj-ak, varj-ak, sarj-ak, borj-ak, fagyj-ak. Régi iratokban főleg uk, unk személyragok helyett számtalanszor, mondhatnók: rendszerént ok onk ragokat találjuk (valamint ük, ünk helyett: ök, önk). Lássunk egykét példát: a Bécsi codexből (Judith. 12-ik lap.) „Szönjék meg te méltatlankodatod mü ellenönk, mert jobb hogy elevenen szolgáljonk Nabukodonozor nagy királynak és alázkodjonk te neked, hogy nem meghalvánk mü veszedelmökben kárát szenvedjük. Ménd (mind) mü várasonk és ménden birodalmonk, ménden hatalmonk.... mendenek te törvényed alatt legyenek. Münön magonk es (is) és mü fiaink te szolgáid nagyonk. Jőj münekönk... és éltettessél mü szolgálatonkkal.“ A Debreczeni Legendáskönyvből (68. 1.) „Szeressök azért uronk Jézust, és tanuljonk valamit ő szent felségeért szenvedni, hogy mirólonk es (is) mondhassák halálonknak idején a szent angyalok: Ez a tanitvány, kit szeret vala éltébe uronk Jézus.“ A következő sorokban találjuk még: tanuságonk, érdömlj-önk, megtanulnonk, megtartanonk, lehessönk, szerettessönk, megtunnonk (tudnonk), követnönk, nekönk stb. A Góry-codexből: uronk (65. 1.) értenönk, ösmernönk (17. 1.), nekönk (66 1.) stb. A kassai magyar polgárok panaszában 1852-dik évről eléjönnek halálonk, szolgálonk, uronk, vagyonk, igazságonk, mondjok, magonk, adonk stb. (Régi M. Ny. II. k. Vegyes t. 98, s köv. 11.). Arra is fordulnak elé példák, hogy az uk ük és unk ünk személyragokban az u ü a e-vé változik pl. a Régi M. Passióban; „És azután bocsássak be (= bocsássuk be) Jeruzsálembe.“ (Toldy F. kiadása 187. 1.) „Mert im jól látod, hogy mi bínünk szerént szenvedjek ez ként.“ kínt. Ugyanott. 230. 1.) Katalin Prózai legendájában: „Ime megadta minekenk isteneknek istene amit tőle kértenk; de kérdlek teged, hogy minemi névvel nevezjek őtet.“ (Toldy F. kiadása. 211. 1.) A göcseji, belső somogyi s ormánysági szójárásokban ezen ragozás ma is általában divatos: kértëk (= kértük), vetěttëk (= vetettük), luank (= lovunk), földënk (= földünk), rétěnk (rétünk. Vass József. Magyar Nyelvészet. 1860. 105, 116, 144. 11.)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT