TÁBLA
TÁBLA, fn. tt. táblá-t. 1) Széles ért. lapos, és aránylag vékony rétü tömör test, mely rendesen négyszögletü, s mesterség által különféle használatra képeztetik olyanná. Anyagra nézve: vastábla, aranytábla, fatábla, üvegtábla, kőtábla, palatábla. Czélra nézve: ablaktábla, kályhatábla, padlótábla, számvetőtábla, irótábla, könyvtábla, tilalomtábla, gyurótábla stb. 2) Asztal. Éttábla, terített tábla. Úri, vendégi tábla. Nagy táblához ülni. Törvényszéki, tanácsteremi, országgyülési, alsó, felső tábla, (mely nevek alatt az egész alsó, felső házat értjük). Pesti, Marosvásárhelyi királyi tábla (= törvényszék). Szabótábla, melyen szabnak, vasalnak. 3) Átv. lap, levél, melyen holmit följegyeznek. Nemzedéki, időszámlálási, történeti, viaszos táblák. Rajztábla. 4) Földmivelők nyelvén, táblához hasonló alakú különkülön földosztály. Tábla szőlő, tábla föld. Két táblát buzával, hármat rozszsal bevetni. 5) Képes kifejezéssel, valamit a sziv táblájára vésni, am. hálaemlékezetben tartani.
Közvetlenül a latin tabula után képeztetett, mely számos más európai nyelvekben is feltaláltatik, ú. m. a spanyol nyelvben szintén tabla, az olaszban tavola, a csehben tabule, tabulke, a francziában s angolban table (természet szerént az illető nyelvbeli kiejtéssel), német-, holland-, oroszban tafel, svédben taffel, tafla stb. sőt a persában is: tablah. (discus vel tabula lignea. Vullers). Adelung azt mondja róla, hogy e szónak (a németben) igen régi kora azt mutatja, hogy az a latinnak inkább oldalrokona származéka, s eredhet vagy a tulajdonképeni táf törzstől, mely hosszasági és szélességi kiterjedés fogalmát látszik magában rejteni, vagy az elavult tafen (levelekre szelni) igétől. Az első értelemben egyező volna a magyar táv szóval.
