~T, (3)
~T, (3), igen szapora igeképző, s rendszerént átható igéket alkot, pl. elvont gyökökből: sü-t (ellentétben sü-l szóval), on-t = om-t (ellentétben om-l-ik szóval); továbbá önható igékből: dobban-t, durran-t, cseppen-t, rezzen-t; -asz -esz képzővel együtt sokszor viszonyban áll az -ad, -ed önható igéket alkotó képzővel, pl. horp-asz-t (önhatólag: horp-ad), mer-esz-t (önh. mer-ed), szak-asz-t (önh. szak-ad), hal-asz-t (önh. hal-ad), szél-esz-t (önh. szél-ed), támasz-t (önh. támad), eresz-t (önh. er-ed) stb. stb.; más önhatókból is gyakran önhangzóval párosulva, pl. mozg-at, zörg-et stb. stb.; továbbá alkot áthatókból miveltetőket, pl. ír-at, kér-et, szed-et; igen sokszor kettőztetett t-vel tat, tet képzőkben, pl. süt-tet, munkál-tat, olvas-tat stb. stb. Különös figyelmet érdemel az í-vel párosult t, tan-ít, ép-ít, ker-ít (kör-ít), igaz-ít, boldog-ít; amely ít régiesen ót, ojt, ujt, magas hangon őt, öjt, üjt, és mind mély, mind magas hangon ejt, ét alakokban mutatkozik; s ezért alaposnak látszik azok véleménye is, kik ezen ít (ót, őt stb.) képzőket már az önhatókat alkotó úl, űl (régiesen ól, ől) igékhez járultaknak, illetőleg a két rendű képzőket egybeolvadottaknak tekintik, pl. tan-úl v. (régiesen) tan-ól-ból lett elsőben tan-úl-t v. tan-ól-t, ebből az l-vele rokon j-vé változtával tan-uj-t v. tan-oj-t, annak egészen elhagytával: tan-út tan-ót s az ó, é-vé (mint bám-ó, bám-é szóban) átváltozván: tan-éj-t, tan-é-t. – Mind ezek a tesz igére vitethetők, mely a legtöbb ragozásban és képzésben csak te törzsként szerepel, pl. te-end, te-het, te-tt, tőn (= te-őn), te-vő (= te-ő). Lásd bővebben: Előbeszéd 131–135. ll.
