RÁCSA
RÁCSA, fn. tt. rácsá-t. A Tájszótár szerént lefejtett avagy lehántott fahéjból vagy más egyébből készített rákfogó, melybe a békalábra ragadt buta rákok csendesen bele eresztetnek. Őrségi és Kemenesali szó. Szegeden: abroncsra kötött háló, melylyel rákot és sokszor halat is fognak. Kriza J. szerént a székelyeknél Udvarhelyszékben csak rács, melyet ő így értelmez: „Ostornyel nagyságu fácska, melynek egyik végére szagos húst kötve folyóba bocsátják, s erre a vaczkokból kibútt és a húst csipkedő rákokat megfogják.“ Kenessey Albert a ,rácsa’ szót a közönséges értelmü ,rács’ szóval egynek veszi rácsa- v. rácsczobor szókban, lehető hogy valamely tájdivatból merítette volt, ámbár, mint különben szokta, nem említi. Eredetét vagy onnan vette, hogy mint hálóféle némileg rácsalakú; vagy pedig talán a rák gyöktől, mintha volna kivált a székely tájszólás után: rákács, rákász. Szerb nyelven is a rákfogó neve racsár, valamint a ráké rak. A latinban a rokon de magashangu rete am. háló. V. ö. RECZE.
